Doktor House-effektus a magyar egészségügyben

 

A számos egyforma kórházsorozatnál nemcsak azért szeretjük jobban a Doktor House-t, mert Hugh Laurie zseniális, hanem azért is, mert jót derülhetünk benne azon, hogyan nem szabadna az orvosoknak viselkedniük. House bunkó a betegekkel, kétségbe vonja a szavaikat, minden empátia nélkül számol be nekik az állapotukról, rendszeresen követ el magánlak- és magántulajdon-sértést, a kezelést illetően pedig mintha hírből sem ismerné a tájékoztatáson alapuló beleegyezés fogalmát. Nagyjából az egész sorozat összefoglalható azzal, hogy House etikailag nem megengedhető dolgokat csinál, amiket a kollégái igyekeznek helyrehozni. Mi pedig, hiába helytelenítjük House módszereit, azért minden rész végén örülünk, hogy mégse rúgták ki.

Ugyanakkor a Doktor House máris kevésbé vicces, ha elképzeljük, hogy mi vagyunk a betegei. Pedig ez nem annyira irreális, mint gondolnánk. Nemrég egy ismerősömet cukorbetegséggel diagnosztizálták: úgy felment a cukra, hogy kórházba került. Ennek ellenére utána hetekig rohangászott orvostól orvosig, kórháztól ügyeletig, hogy írjanak fel neki inzulint, ezt sehol sem tették meg, sőt azt sem árulták el, kitől kérhetne receptet. Végül egy Facebook-poszt alatt árulta el neki egy ismerőse, hogy a háziorvos írhatja fel az inzulinját; informális csatornákon kellett beszereznie azt a tudást, amit az egészségügyben dolgozóktól nem kapott meg. És ez egyáltalán nem egyedi eset. Gyerekkoromban, ha betegség után visszamentem az iskolába, az osztálytársaim mindig megkérdezték, mi bajom volt, én meg mindig azt feleltem: fogalmam sincs, az orvos nem mondta meg. Valószínűleg sokaknak másoknak is vannak élményei olyan orvosokkal, akik ledorongolták, ha valami orvosilag nem helyeset mondott; akik odavetették neki, hogy ez egészen biztosan nem fájhat; vagy akik érzéketlenül közölték vele a betegsége hírét. Az a háziorvos, akihez tinédzserkoromban tartoztunk (és akitől, amint lehetővé vált a szabad orvosválasztás, villámgyorsan átigazoltam egy másikhoz), rendszeresen részegen ment be dolgozni, nyálcsorgatva stírölte a női betegeket, és a dús keblű szomszédasszonyunkkal akkor is levetette az összes felsőruházatát, ha az csak fülfájásra panaszkodott. További horrortörténetek olvashatók ebben a bejegyzésben: https://mmreflexiok.blogspot.com/2021/04/kafka-per.html

Sok vígjátékra igaz, hogy kívülről nevetünk rajta, de nem biztos, hogy szívesen lennénk annak a szereplőnek a helyében, aki óramutatóba kapaszkodva lóg le a toronyból vagy cipőt kénytelen enni. Szerencsére ezek a helyzetek viszonylag kevesünkkel fordulnak elő, így nem kell magunkra vonatkoztatnunk őket. Az az orvosi viselkedés azonban, ami a Doktor House-sorozat fő humorforrása, a magyar egészségügyben nagyon is gyakori - és így, ha jobban belegondolunk, ezek a helyzetek már nem is annyira viccesek.