A könyvben meginterjúvolt meleg apukák közül sokan elmondják: végre értelme van az életüknek és valami fontos dolgot is csinálnak, nemcsak buliznak meg shoppingolnak, mint a melegek általában. Megvetéssel beszélnek meleg barátaikról, akiket csak a külsőségek érdekelnek; ők bezzeg gyerekeik nevelésére tették fel az életüket, kivéve azokat, akiket a szülőség ébresztett rá szélesebb társadalmi felelősségükre, mint Javiert, aki iskolákba kezdett járni, hogy beszéljen a meleg szülőségről azon meleg és leszbikus szülők helyett is, akik ezt nem merik bevállalni.
Az interjúalanyok meleg világról nyújtott képe meglehetősen sztereotip. Persze lehet, hogy „savanyú a szőlő” alapon kritizálják azokat, akiknek nem a gyerekekhez kell igazítaniuk a programjaikat, vagy erkölcsi fölényüket hangsúlyozva próbálnak küzdeni a sztereotípiával, miszerint a melegek alkalmatlanok a gyereknevelésre. Jómódú középosztálybeli melegekként – mind azok, hiszen másképp nem engedhették volna meg maguknak az örökbefogadás vagy a béranyaság költségeit – nyilván a melegvilág egy adott szeletében mozognak. De akkor is sokkoló, hogy ennyire nem látnak tovább a saját szűkebb közegüknél. Nem látják azokat a melegeket vagy leszbikusokat, akik épphogy megélnek a fizetésükből, és nem tudnak márkás ruhákra költeni. Azokat sem (ők jelentős átfedésben vannak az előző kategóriával), akik szabadidejüket bulizás helyett aktivizmussal töltik, és gyakorlatilag megteremtik a feltételeket ahhoz, hogy ők önfeledten bulizhassanak vagy bármelyik iskolába beírathassák gyereküket anélkül, hogy diszkrimináció érné. Szintén nem bukkan elő a hivatásának élő meleg vagy leszbikus tanár, szocmunkás vagy más segítő foglalkozású ember, aki azért nem vállal gyereket, mert jóval több ember életét próbálja jobbá tenni.
Persze társadalmunk domináns diskurzusai szintén kevésbé látják a fenti kategóriákat (a tanárok vagy szocmunkások fizetése is tanúskodik erről). Azt az egyszerű képletet sulykolják belénk, hogy szülőnek lenni alapvető feladat és az egyetlen morális döntés, minden más pedig önzésről és felszínességről árulkodik. Ennek nemcsak a melegek és leszbikusok az áldozatai (akikről ugye eleve nem feltételezik, hogy gyerekük lehet), hanem bárki, aki a magánélet helyett a szakmájában vagy az aktivizmusban akar kiteljesedni, ezzel mások számára is élhetőbbé téve a világot. Belegondoltak vajon a politikusaink és az ő szavaikat szajkózó (bármilyen szexuális orientációjú) emberek, hogy milyen lenne a világ nélkülük? Én se, de igazából nem is merek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése