Számít-e még a bőrszín az apartheid utáni Dél-Afrikában? Látszólag nem; a történet szereplői származástól függetlenül jól elvannak egymással, és sokuknak a hátterét csak viszonylag későn tudjuk meg. (Az olvasó előítélete: a Mandelával dolgozó szereplők többségét alapból feketének képzeltem, míg el nem hangzott az az – amúgy megjósolható – érv, hogy az apartheid idején feketék nem járhattak egyetemre, így nem szerezhették meg a megfelelő végzettséget.) Azután kiderül, hogy bizonyos (furcsa módon főleg szexuális és családi) helyzetekben mégis számít. „Lefeküdtem egy fehér nővel”, „a feleségem egy fekete pasival csalt meg”, „kiderült, hogy valójában egy fehér férfi az apám” – a családi titkokban mindig erősen játszik a bőrszín. Az önreflexívebb szereplők ugyan megkérdezik maguktól, miért is fontos ez, de ettől még a gondolat megmarad.
Úgy tűnik, egy rasszista múlttal rendelkező országban nehéz megszabadulni attól, hogy bőrszíne alapján kategorizáljunk valakit. Nem mindegy azonban, hogy ez ellen próbálunk tenni, vagy pedig elfogadjuk, esetleg rá is erősítünk. Magyarországon ez utóbbi a jellemző, és erre jó példa az örökbefogadás. Az örökbefogadni vágyó szülőknek két csoportja van: az egyik mindenáron ragaszkodik a fehér csecsemőhöz, a másiknak nem számít a származás (ők gyakran egyedülálló vagy más hendikeppel induló emberek, akik úgy érzik, nem válogathatnak, de persze van köztük, akinél a nyitottság valódi politikai indíttatás). Régen az első csoport úgy oldotta meg, hogy az igényeik között a szőke hajat és kék szemet is felsorolta. Konkrét származást nem volt ildomos odaírni; így ugyan páran szőke kék szemű cigánygyereket kaptak, de hát úgy kell nekik. Mára viszont, mint egy friss örökbefogadó anyukától megtudtam, más a helyzet. Ha nem írod fel a lap tetejére, hogy bármilyen etnikumú gyerek jöhet, automatikusan azt fogják gondolni, hogy fehéret szeretnél.
Miért is rosszabb ez, mint a régi állapot, amikor a rasszisták ugyanúgy válogathattak? Azért, mert így az előítélet meg sem kérdőjeleződik. Nem merül fel az a kérdés, hogy „miért is fontos nekem, hogy fekete pasival csalt meg a feleségem?” A rendszer megtűri és elfogadhatónak tekinti az előítéletet (és nem mellesleg még több roma gyereket tart állami gondozásban, hiszen ha valaki esetleg nem értesül a változásról a rendszerben és nem írja oda a bármilyen etnikumot, az akkor is fehér gyereket kap, ha neki amúgy mindegy volna). Ilyen kis apró lépések vezetnek pont az ellenkező irányba, mint amerre Dél-Afrika, ha nehézségek árán is, de stabilan halad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése