http://www.youtube.com/watch?v=C9VtrAKXRRI
A dal főszereplői arra készülnek, hogy felfedezik a világot. Hiszen a világ olyan csodálatos, olyan izgalmas! Menjünk hát, fedezzük fel! De a terv az idő múlásával is csak terv marad. És egy idő után már csak emlék: emlékeztek, amikor azt terveztük, hogy felfedezzük a világot? Hiszen a világ olyan csodálatos, olyan izgalmas!
Huszonéves koromban beleuntam az egyedül utazásba. Azok a lehetséges útitársak azonban, akiket találtam volna, a dalban megjelenő módon álltak hozzá a dolgokhoz. Tervezgettük, hogy „egyszer majd” elmegyünk együtt Portugáliába, Írországba vagy Svédországba. Sose tettük meg. Aztán a sors összehozott Andrással, aki megunta, hogy csak tervezgesse a világ felfedezését. Először meg is ijedtem, amikor terveim a távoli jövőből egy éven belülre kerültek. Ugyanakkor hálával tartozom neki – többek közt – azokért az élményekért, amelyeket különben valószínűleg elmulasztottam volna.
Gyakran azt mondják: aki nem változtat a helyzetén, az nem érzi magát elég rosszul benne. Ez a felfogás azonban feltételezi, hogy az embereknek energiája van változtatni, és hisznek abban, hogy véghez is tudják vinni. Én több szempontból is beletörődtem, hogy az élet nem tartogat többet a számomra (utazásban, szerelemben, táncban, egyéb élményekben). Kellett valaki más, aki bele mer vágni a reménytelennek ítélt vállalkozásokba. Helyettem és velem együtt.
Azt gondolom, hogy ebben az esetben a hála minimum kölcsönös, ugyanis eddig én sem találtam olyan barátokat, ismerősöket, akikkel ezeket az utazásokat meg tudtam volna csinálni, akár a pénzük, akár idejük, akár elhatározásuk hiányában. Ráadásul Te vagy az, akinek vannak olyan utazási tapasztalatai (repülő, szállás, nyelv, stb.), melyek nekem nem voltak/nincsenek. Nekem max. elhatározásom és pénzem van hozzájuk.
VálaszTörlésAmi a többit illeti, boldog vagyok ha teljesebbé tudom/tudtam tenni az életedet!
Nem tudom, melyik vállalkozásunkat ítélted reménytelennek, de majd mondd el személyesen.