hűlt helyeden nyomaid
tűnte elárul
Az edzőteremben huszonéves lány meséli, hogy egy ismerőse a múlt héten halt meg 22 évesen. Meg hogy barátnője szalagavatója 1 perces néma csenddel kezdődött: a fiút, aki személyesen hordta ki a meghívókat, ennek során halálra gázolták. Úgy tűnik, amikor október utolsó éjszakáján megnyílt a kapu az élők és a holtak világa közt (hiszen Halloween és Halottak Napja is erről szól), nemcsak ők jöttek át hozzánk, de magukkal is vittek néhányat közülünk.
A héten felbontottam egy lecsós cukkini-konzervet, amit anyámék szomszédja tett el a lányának még évekkel ezelőtt. A lány tavaly ilyenkor 30 évesen meghalt gázmérgezésben: a lakásában bekrepált a konvektor. A temetés után az édesanya nekem adta a cukkinikonzervet. Pedig nem is voltunk jó barátnők Orsival: tanítottam valamikor régen, és jókat beszélgettünk, amikor ugyanazzal a busszal mentünk fel a hegyre vasárnapi ebédre, de ennyi. Életvidám, intelligens, jópofa ember volt; vasárnaponként a 112-esre felszállva ma is önkéntelenül körülnézek, nem ül-e ott valahol.
A cukkinis dolog mélyen meghatott, mert azt jelezte számomra: az anya szerint a lánya kapott tőlem valamit élete során. Nem is bontottam fel a konzervet egy éven keresztül: ott állt mementóként a szekrényemben. Aztán úgy döntöttem, hogy egy konzerv se tart örökké (főleg ha házilag készítették). Evés közben persze Orsira gondoltam, meg arra is: ezentúl nem lesz ott a konyhapolcon egy tárgy, hogy emlékeztessen rá. És itt jönnek a képbe Géher tanár úr sorai. Hiába tűnt el a cukkinis üveg a szekrényből, az a tény, hogy valaha ott volt, megváltoztathatatlan. És ilyen módon, valahányszor kinyitom a konyhaszekrényt, eszembe jut ez az egész történet, és nem felejtem el Orsit, még ha amúgy ez esetleg meg is történt volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése