***SPOILER***
Amikor a ministránsfiúként egykor a pap által molesztált fiatalember elmondja: bűntudata volt, amiért nem tiltakozott hevesebben, amiért nem szólt senkinek, amiért nem merte megvédeni magát. Édesanyjának is bűntudata van, mert annak idején ő beszélte rá fiát a ministrálásra. Nincs bűntudata viszont magának a papnak, aki csak annyit ismer be, hogy „talán túlzásba vitte a szeretetet”. És ugyancsak nincs bűntudata a pederaszta papok ügyeivel foglalkozó egyházi személyiségnek, aki hevesen kirohan az egyik pap bebörtönzése ellen: hiszen ő utcagyerekeket rontott meg, akinek biztos prostituált az anyjuk, tehát nem volt mit elvenni az ártatlanságukon.
Aki hatalmi pozícióban van, annak nem kell szégyenkeznie semmiért. Ellenben a bántalmazás áldozatai – ezt régóta tudjuk a szakirodalomból – hajlamosak magukat hibáztatni azért, ami történt velük. És ez nemcsak a megerőszakolt ministránsfiúkra vagy a bántalmazott feleségekre igaz: szégyenkeznie kell annak a roma gyereknek, akit csak speciális osztályba vesznek be az iskolában (nem IQ-teszt, hanem faji előítélet alapján); annak a bántalmazójától elmenekült asszonynak vagy meleg embernek, aki nem titkolja el helyzetét és ezzel „lejáratja” a családját; annak a sérült embernek, aki nem átall kimenni az utcára és így kitenni a többséget annak a traumának, hogy naponta szembesülniük kelljen a létezésével; annak a hajléktalannak, aki az utcán alszik és ezzel „rontja a városképet”; annak az LMBT embernek, aki az év egyetlen napján szeretne álarc nélkül, önmagát vállalva végigmenni az Andrássy úton. A szégyenkeltés nemcsak a bántalmazás velejárója, hanem a társadalmi szintű pszichológiai bántalmazás eszköze is lehet.
Hamarosan kezdődik a 16 nap a nők elleni erőszak ellen. A családon belüli erőszak áldozatai, a Néma Tanúk azonban csak egy kis része a bántalmazás társadalmi szinten szankcionált rendszerének. Én ezen a felvonuláson mindig vonulok mindazokért, akik nemcsak hogy társadalmi szintű elnyomást élnek meg, hanem bűntudatuk miatt nem is tudnak fellépni az ellen. És akiket vádolok, azok nemcsak a konkrét erőszak elkövetői, hanem mindazok, akik ennek a fennmaradását biztosítják – azzal, hogy tehetnének ellene, de nem tesznek, és még csak nem is szégyellik magukat.
Magam is az erőszak ellen vagyok, így mindig rosszul érzem magam, ha azt látom, hogy egyesek másokat (akárhogyan is) zaklatnak. Sajnos sem testalkatom nem riasztja el az ilyeneket, sem mentálisan nem vagyok felkészült az ilyen helyzetek kezelésére, így nekem is csak a felvonulás marad, és a szégyen, hogy csak nagyon korlátozottan tudok segíteni. :-(
VálaszTörlés