Több mint 10 éve olvastam egy rövidebb cikket Westontól ebben a témában, de nem ragadott meg túlzottan. Oké, a melegeket elutasítja a családjuk, ezért meleg barátaik közül választanak családtagokat maguknak. Ez sokakkal biztos így van itt is, na és akkor mi van?
Aztán most elolvastam a könyvet, és rájöttem, hogy Weston a választott családot nemcsak a meleg "testvérekre" és társaikra érti. Az elmélet lényege, hogy a coming out önmagában megkérdőjelezi azt a nézetet, hogy családunkat nem mi választjuk. Eleve az, ha valamely családtagunknak nem akarunk előbújni, jelezheti azt: nem tartjuk elég fontosnak, hogy életünk egy központi elemét megosszuk vele. Továbbá sűrűn előfordul, hogy családtagok elutasítanak valakit a melegsége miatt - "nem vagy többé a fiam/testvérem/(másodunokatestvérem mostohaanyja...)!" Vagyis a családhoz tartozás választhatóvá válik, akár a meleg családtagjukat megtagadó rokonok szempontjából, akár azon meleg ember szempontjából, aki homofób családtagjaival nem kívánja tartani a kapcsolatot.
Nálam ebbe az utóbbi kategóriába tartozik elvben a húgom (akit nem szeretem, ha "testvérem"-nek mondanak, mert a testvérem valaki más). Mindig is könnyű szívvel adtam föl nekem kevésbé szimpatikus rokonokkal a kapcsolatot, ő ráadásul éppen eleget bántott gyerekkorunkban, hogy ne legyenek pozitív érzéseim vele kapcsolatban. Csakhogy a közelmúltban ismét eszembe jutott az az elképzelés, amely amúgy családunkból többeknek egymástól függetlenül eszébe jutott: mi van, ha ő is a nőkhöz vonzódik, de vallásos meggyőződése és egyéb gátlásai miatt nem tud ezzel megbirkózni? Talán ugyanolyan identitásválsággal küzd évtizedek óta, mint én annak idején tizenéves koromban? Amikor ezt felvetettem barátoknak, ők egyöntetűen úgy értelmezték: aggódom érte, mert szeretem. És ez elgondolkodtatott. Az biztos, hogy nem kívánom neki, hogy ilyen mély válságon menjen keresztül. De azért van ez vajon, mert általában nem kívánok emberi lényeknek szenvedést (azzal az enyhe változatú kivétellel, amikor egy politikusnak szenvedést okozna, ha nem terjeszthetné a hülyeségeit)? Vagy attól, hogy valakit melegnek vagy leszbikusnak gondolok, automatikusan részévé válik az egyetemes meleg testvériségnek, és ezáltal pozitívan állok hozzá? Vagy azért vagyok ilyen megértő a húgommal, mert én is átmentem egy hasonló folyamaton? Mindig ilyesmikkel magyaráztam az aggodalmamat. De ha a barátaim mást mondanak, az ő elméletüket is meg kell vizsgálni, mert hátha kívülről jobban látják.
Aztán a közelmúltban úgy alakult, hogy a választott testvéremért is aggódnom kellett. És a két érzés közti különbség félig-meddig megválaszolta a kérdésemet. Azt még mindig nem tudom, hogy szeretem-e a húgomat. De biztos, hogy a "vér nem válik vízzé" elképzelésnek - vagyis hogy a vér szerinti család mégiscsak előbbrevaló (amiről amúgy már Schneider is megmondta, hogy hülyeség) - élő cáfolata vagyok.
Nem látják jobban csak másképp. Csak azt látják, hogy erősen aggódsz a testvéredért. Nem tudják az okát: testvéri szeretet, sorstársi beleélés, meleg közösséghez való tartozás, segítői ambíció, stb. Nem ismerik az előzményeket és a Te érzéseidet, így a legnyilvánvalóbbal indítanak.
VálaszTörlésFontos számodra, hogy tudd miért aggódsz érte? Fontos számodra, hogy tudd melyik okból szereted őt?
Csak Te tudod a választ.