2022. július 12., kedd

Sanna Marin a rockfesztiválon, Novák Katalin a mezőn

 

Napok óta ezen pörög az internet: Sanna Marin finn miniszterelnököt lefotózták egy rockfesztiválon. Azon a vitán túl, hogy a női test tárgyiasításának minősül-e, ha valakit nyár közepén rövidnadrágban lefényképeznek (amiből kb. csak az derül ki, hogy egyesek át akarják venni a feminista retorikát, de a lényegét nem értik), a magyarok másik népszerű reakciója, hogy egymás mellé teszik ezt a képet Novák Katalin szénakazalnak támaszkodó fotójával. Az ellenzékiek ehhez a "tessék választani!" üzenetet teszik hozzá, mások viszont úgy vélik, mindkét kép beállított repifotó, így nincs különbség.

Szerintem azon filózni, hogy beállított képekről van-e szó, abszolút nem fogja meg a lényeget. Számomra az az érdekes, mi az, amit fontosnak találnak közvetíteni a miniszterelnökükről a két ország médiamunkásai, illetve maga a vezetés - hiszen ha lesifotóról van is szó, Sanna Marin nem engedélyezte volna a közzétételét akár ismert netes oldalakon, ha zavarta volna. Nyilván adja magát a közeg: mező kontra rockfesztivál. A finnek mondjuk metálzenei nagyhatalom, egy rockfesztiválra járó miniszterelnök képe éppúgy a nemzeti érzésre játszik, mint egy magyar politikai vezetőt a szántóföldön fotózni. Ugyanakkor az is látható ebből, hogy a finn nemzeti érzésnek fontos eleme a modernitás és a jövő, míg a magyar vezetés egyfajta nosztalgikus paraszti múltat idéz meg (miközben persze nem tesznek megfelelő intézkedéseket a klímaválság ellen, amely pont ezt a földműves kultúrát veszélyezteti egyre erősebben). Novák Katalin szántóföldi képeiről nem tudok nem asszociálni a kalászokat szaglászó Rákosi Mátyás fotójára (nem, egyiket se fogom ide föltenni), ahogyan a FIDESZ jelenlegi kurzusa is az államszocialista berendezkedést próbálja egyre inkább megvalósítani, csak ugye nem mondják ki. Az sem mindegy, hogy Sanna Marin teljesen a helyzetnek megfelelően van felöltözve, míg Novák Katalin tangapapucsban áll a szúrós tarlón (roppantul nem praktikus viselet, érdemes elgondolkozni, a magyar népviseletnek miért része a rámás csizma) és öltözékéről egyértelmű, hogy semmilyen munkát nem végzett és nem is tervez végezni a mezőn. Nem résztvevője egy eseménynek, hanem ő a szeretett(?) vezér, aki kegyesen letekint alattvalóira (régebben voltak olyan képek is róla, amelyeken kezében egy kosár cseresznyével pózol hófehér, makulátlanul tiszta blúzban, vagy rácsodálkozik a kanaláról ráfolyó mézre). A finn miniszterelnök egy közülünk, a magyar köztársasági elnök pedig egy másik világban él, amiről a többség csak álmodozik (https://mmreflexiok.blogspot.com/2021/03/a-dallas-dinasztia-es-jakab-peter.html), de néha nagy kegyesen leereszkedik közénk. Na ez a különbség a két kép között.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése