Busó a Kapitóliumban, avagy ne higgyük már, hogy annyira spécik vagyunk

A Kapitóliumba betörő Trump-pártiak közül egyértelműen az állatbőrbe öltözött állítólagos sámánról született a legtöbb mém (aki mellesleg egy new york-i rabbi fia, csak hogy még tovább keverjük a kultúrákat). Néhány kreatív magyar rögtön párhuzamot vont közte és az ősi magyar kultúra bizonyos képviselői között, például azzal a képpel, amelyben az eltévedt "sámán" a pozsonyi csatát keresi, vagy ezzel:

Voltak azonban, akiknek a nemzeti érzése csorbát szenvedett ettől, és felháborítónak tartották a busójárással való ilyetén viccelődést. Így arra kényszerültem, hogy megmagyarázzam a viccet (bár közben tagadhatatlanul kicsit Sheldon Coopernek éreztem magam). Tehát: a magyar busójárás egyike a számos népnél létező téltemető rítusoknak, a busók maszkos-állatbőrös öltözéke pedig kapcsolódik az ősi sámánhagyományokhoz. Ilyen értelemben az amerikai őslakosok sámánjai és a busók között igenis van kapcsolat. És bár a Valentin-nap tagadhatatlanul nincs meg a magyar népi hagyományban, nekünk is vannak olyan szertartásaink, amelyek ugyanezt a célt, vagyis a barátság szimbolikus kifejezését szolgálják, ilyen például a komatál-adás szokása. Tehát tulajdonképpen mindkét kulturális elemnek van megfelelője a másik kultúrában, ha némi eltérésekkel is. (Az megint másik kérdés, hogy miért is háborodnak fel emberek azon, ha egy alapvetően humoros hagyományon poénkodunk).
A magyarokban (nyilván nem mindenkiben, ez most általánosítás) erős a nemzeti öntudat és a kisebbségi érzés. Ezért szeretik fölemlegetni, hogy a magyar kultúra milyen különleges: a magyar konyhát, a magyar borokat vagy éppen a magyar Nobel-díjasokat. Gyakran komoly csalódás éri őket, ha kiderül, hogy egyedinek vélt jellemzőik más kultúrákban is megtalálhatók; emlékezzünk, mekkora döbbenetet váltott ki az a karácsony előtt köröző mém, amely a mákos beigli különböző elnevezéseit sorolta az egyes közép-európai nyelveken, mert egy csomóan hitték azt, hogy a mákos beigli az már garantáltan "eredeti magyar". Pedig, mint Benedict Anderson óta tudjuk, a nemzetek képzelt közösségek, vagyis éppúgy mesterséges a határ a "nemzeti" és "nemzeten kívüli" között, mint az országok határa (és ugyanúgy meg is változtatható). A kulturális elemek gyakran sokkal nagyobb területen elterjedtek, mint az adott nyelvi vagy nemzeti közösség (lásd mákos beigli), vagy épphogy sokkal szűkebb területen léteznek (mint a bajai halászlé vagy távoli amerikai unokatestvére, a Mississippi-deltában népszerű jambalaya). A magyar kulináris hagyomány leginkább a balkáni térség konyhájához kapcsolódik, süteményeink viszont az Osztrák-Magyar Monarchia emlékét őrzik. Ami a borokat illeti, a filoxéra-járvány után az ősi magyar szőlők nagy része elpusztult, mostani boraink többsége francia szőlőfajtákból származik (ha netán valaki elgondolkodott volna, miért gyártanak pl. Sopronban Cabernet Sauvignont). A sokszor emlegetett magyar Nobel-díjasok pedig majdnem mind külföldön éltek, amikor legnagyobb eredményeiket elérték. Sikerük titka tehát nem nemzeti identitásuk, hanem az, hogy a magyar oktatás színvonala meglehetősen magas (legalábbis az orvostudományok és a természettudományok terén - bár lehet, hogy most már erről is inkább múlt időben beszélhetünk, ahogy az oktatás általános színvonala romlik), viszont a képzést elvégzett zseniális tudósoknak Magyarország nem adta meg a megfelelő lehetőséget a kibontakozásra (különösen, ha egyéb tényezők, pl. a két háború közt zsidóságuk, miatt plusz hátránnyal indultak). Ezért ezek elpályáztak, és mivel képességeik miatt a világ legjobb kutatóintézetei kapkodtak utánuk, hamar lehetőségük nyílt megvalósítani kutatási terveiket. Tehát mondhatjuk magyar sajátosságnak, hogy elüldözzük a zseniket - de ez sem a népre vagy a nemzetre, hanem az államapparátusra vonatkozik.
Szóval a magyarok sajnos nem különlegesebbek, mint bármely más nemzet. Vannak az ország területén érdekes hagyományok, amelyeket azonban hiba lenne általánosan "magyarnak" tekinteni, hiszen vagy az országnak egy esetleg csak nagyon kis régióját jellemzik (busójárás) vagy szomszédos kultúrákban éppúgy megtalálhatók (tanúsíthatom, hogy az osztrák gyerekek is járnak betlehemezni). Szerintem hasznos lenne visszavenni a nagy nemzeti öntudatból, és nem folyamatosan versengeni más népekkel, hanem felismerni a közös pontokat és ezek mentén kapcsolatokat építeni.