A műtősnő üzenete, avagy miért kellenek látogatók a kórházakba

Pár napja keringett a Facebookon egy poszt (most persze nem találom sehol), amelyben - kicsit a szintén elhíresült Freedom Café mintájára - egy műtősnő azt üzeni a nagyközönségnek: persze, nem korlátozunk benneteket a látogatási tilalommal, merthogy a látogatás jogotokban áll, csak akkor ti is nézzétek el nekünk, ha nem védőöltözetben, hanem farmerben-pulcsiban, maszk nélkül operálunk. Az üzenet kb. az, hogy a kórházban fekvő rokonok látogatása afféle úri passzió, amiről igazán lemondhatnánk így járvány idején. Ezzel szemben én a saját családom tapasztalata alapján szeretném elmondani, miért nagyon fontos, hogy a rokonok bemehessenek a kórházba, legalábbis a magyar állami egészségügyben. 

Anyukám gyakorlatilag január óta bent van egy állami fenntartású budapesti kórházban (legszámítva a tavaszi időszakot, amikor a koronavírus-járványra való hivatkozással járásképtelen állapotban hazaküldték). Apukám naponta bemegy hozzá. Amikor bevezették a látogatási tilalmat, pár napig nem tette, de aztán speciális engedélyt szerzett az osztályon dolgozóktól, hogy bemehessen. Valószínűleg azért adták meg neki, mert rájöttek, milyen fontos a jelenléte, és nemcsak a pszichés támogatás szempontjából. Például mindennap visz anyukámnak ennivalót, közte friss gyümölcsöt is. A kórházban olyan keveset adnak enni, ami nem ad elegendő energiát egy műtét utáni gyógyuláshoz, a gyümölcs pedig maximum a teába beleöntött, tartósítószerrel teli citromlé formájában jelentkezik. Ebből a teából bőségesen öntögetnek minden étkezéshez, más innivalót viszont nem kapnak a betegek - ami ugye azért gáz, mert a tea (különösen cukrosan, ahogy a kórházban adják) vízhajtó, tehát a meleg nyárban pont nem alkalmas a folyadékpótlásra. Apukám visz be anyukámnak ásványvizet, de ha az elfogy, ki tud menni csapvízért is. Abban a pár napban, amíg apukám nem mehetett be, anyukám hirtelen pszichésen leromlott, tévképzetei voltak, félrebeszélt, már az életéért aggódtak. Azután kiderült, hogy a tüneteit a kiszáradás okozta. Valószínű, hogy az elfoglalt nővérek nem adtak vizet a betegeknek akkor sem, ha kérték (de amilyen hangnemben beszélnek anyukámmal, ő szerintem nem is merte kérni). Az elfoglalt nővéreknek nemcsak arra nincs ideje, hogy vizet hozzanak a betegeknek, de arra se, hogy pl. elmossák a poharukat vagy evőeszközüket. Ugye ezekből minden beteg sajátot visz be, a kórháznak nincs pénze rá. Anyukámét apukám szokta elmosogatni, és mikor ő nem mehetett be, a nővér lecseszte anyukámat, hogy milyen koszosak az evőeszközei - az fel sem merült benne, hogy egy ágyhoz kötött beteg nem tud kimenni a mosdóba elmosni őket. Természetesen anyukám gyógyszereit is apukám veszi a kórházi patikában és adja be, a kórházi ellátásnak ez sem része. Ahogyan ő nyitja ki olykor az ablakokat, hogy legalább valamennyire szellőzzön a kórterem, és ő teszi helyére anyukám lábán a fáslit, mert az általában 1-2 órán belül lecsúszik azután, hogy a kötözőnővér föltette. A gyógytornász se boldogulna apukám nélkül, mert egyedül nem tudja megemelni anyukám súlyos kötéssel fedett lábát. Végül, ha apukám nem lenne ott, fogalmunk se lenne, hogy halad a kezelés és mi a következő lépés. Az orvos anyukámnak nemhogy nem mond semmit, de volt, hogy nagyvizitnél be se ment megnézni a saját betegét, csak beküldte az ápolónőt, hogy mesélje majd el, mi van. Apukám kommandósként lesben áll a folyosón, próbálja elkapni az orvosokat és kiszedni belőlük valami információt. 

Az elég egyértelmű, hogy Magyarországon nem azért zárták le a kórházakat, hogy ott ne terjedjen a koronavírus, hanem hogy onnan ne jusson ki az egészséges emberek közé - ahogy a börtönökbe se azért zárják a bűnözőket, hogy ott megjavuljanak, hanem hogy addig se veszélyeztessenek másokat. Például se anyukámat, se szobatársait nem szűrték le COVID19-re, még akkor sem, mikor márciusban ugyanabban az épületben koronavírusos beteget találtak (azon is csak akkor csináltak szűrést, mikor már nagyon durva tünetei voltak). A takarítónő az ágyak között elhúzza a felmosót, de az ágyak alá már nem megy be vele, ott tiszta kosz minden. Februárban anyukám egyik szobatársa hetekig egy hányós-fosós vírustól szenvedett, de nem vitték át másik kórterembe annak ellenére, hogy az ott fekvő többi beteg, plusz azok belátogató családtagjai is elkapták tőle. Ezek után nem várok sokkal több járványügyi védelmet koronavírus kapcsán sem. 

Értem én, hogy járvány van, és nyilván amennyire lehet, meg kell akadályozni a terjedését a kórházakon kívül (ez csak félig volt irónia). És ideális esetben, egy működő egészségügyi rendszerben indokolt lenne a látogatási tilalom. Abban azonban nem reménykedem, hogy egyik napról a másikra a magyar kórházakban megfelelő mennyiségű, nem alulfizetett és túlterhelt, empatikus és hozzáértő ápoló és orvos, valamint megfelelő higiénia és megfelelő minőségű és mennyiségű étel és gyógyszer lesz. Addig viszont, a neoliberális megközelítésnek megfelelően (amiről itt írtam: http://mmreflexiok.blogspot.com/2020/03/dennis-altman-global-sex-avagy-mi-is-az.html) a látogatók pótolják azt, amit az egészségügyi ellátórendszer nem ad meg a betegeknek. Az, hogy bemehessenek a kórházba, nem úri passzió, hanem szó szerint élet-halál kérdés.