***SPOILER***
Valahol a Dél-Alföldön, a semmi közepén, egy isten háta mögötti telepen él egy meleg pár. Egymással szomszédos házakban laknak, a fákkal benőtt kertek közötti rejtett kapun járnak át egymáshoz, az utcán sosem mutatkoznak együtt. Persze mindenki tudja, mi van köztük, nem is problémázik rajta senki, az egyik férfi rokonai családtagként kezelik a másikat. De sosem nevezi meg senki, mi is van köztük. Ők sem.
Gyakran hallani azt az érvet, hogy persze, melegek mindig is voltak, de miért kell erről beszélni? Az ezt az elvet vallók nem gondolják homofóbnak magukat, de azt szeretnék, ha az azonos nemű párok továbbra is négy fal között élnék az életüket, és berzenkednek a pride felvonulásoktól és a leszbikus esküvőktől. Miért nem lehet ezt diszkréten kezelni, mint régen?
Ezek az emberek arról feledkeznek csak meg, hogy régen a heteroszexualitást is (majdnem) ugyanilyen diszkréten kezelték. Oké, volt nyilvános esküvő és a pár egy házban lakott, de ezen túl a kapcsolatuk részleteiről senki nem tudott semmit. Az akkori normák szerint párkapcsolatokról, szerelemről, szexről nem illett beszélni. A könyv egyik jelenetében a férfipár egyik tagja megkérdi sógorasszonyát: ő hogyan tud segíteni a férjének, hogy túltegye magát a háború traumáján? A kérdés mai szemmel nézve nem kifejezetten intim vagy tolakodó, ráadásul egy cipőben járnak (a meleg férfi párja is megjárta a frontot), a sógorasszony mégsem válaszol. Talán meg sem tudja fogalmazni magának sem saját kapcsolata dinamikáit, talán csak elképzelhetetlennek tartja azokat mással – akár egy sorstársával – megosztani. Ehhez képest ma a heteró nők mindent megbeszélnek barátnőikkel a fogamzásgátlástól az orgazmusig, és sok heteró férfi haveri köre is tudja, hogy az illető barátnője milyen pozíciókat szeret az ágyban vagy milyen becenéven szólítja őt. A talkshow-k tele vannak olyan emberekkel, akik kapcsolatuk legszemélyesebb oldalát is megosztják a nézőkkel. Mint Ken Plummer angol tudós megállapította: a szexuális történetek korát éljük. A magánélet nyilvánossá vált, mindenkit érdekelnek a másik kapcsolatai, és ő is szívesen beszél a sajátjáról. Míg azonban Grecsó Krisztián regényének pusztában élő hősei a 20. század közepén ugyanúgy hallgattak a különnemű és az azonos nemű kapcsolatokról, a mai magyar közbeszédben már kettős mérce érvényesül. Egy heteró nő minden további nélkül megoszthatja barátnőivel a pasijával felmerülő szexuális problémáit, de ha egy leszbikus szájon csókolja a barátnőjét búcsúzáskor a vasútállomáson, ők „mutogatják magukat” és „csinálják inkább a négy fal között”.
Vagyis a rövid válasz: azért kell a melegségről beszélni, mert a heteroszexualitásról is beszélünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése