A svéd kulturális miniszter frizurája és a kulturális kisajátítás

https://www.nlcafe.hu/ezvan/20190124/amanda-lind-svedorszag-kulturalis-miniszter-raszta-szerepjatek-kepregeny/

Nem jellemző, hogy Magyarországon beszédtéma lenne egy másik ország kulturális minisztere. Amanda Lind egyértelműen nem a politikájával érte el ezt a különleges bánásmódot, hanem a frizurájával. Itt most nem azzal kívánok foglalkozni, hogy az emberek egy politikusnak miért a frizuráját nézik és miért teszik ezt leggyakrabban akkor, ha nő az illető (pedig Donald Trump hajáról is lenne mit mondani), hanem arról, amit többen felvetettek: hogy fehér embernek raszta frizurát viselni cultural appropriation, vagyis kulturális kisajátítás.

Először kezdjük a definícióval. A kulturális kisajátítás a wikipedia szerint a kolonializmus egyik formája, amikor az alávetett kultúra bizonyos elemeit kontextusukból kiragadva, pusztán divatelemként átveszi a domináns kultúra. Gyakran olyan dolgokra használják, amelyek az eredeti kultúrában spirituális vagy vallási jelentéssel bírnak, így egy ilyen eredeti tárgy kontextuson kívüli viselése megszentségteleníti azt.

Amanda Lind raszta frizurájával kapcsolatban már itt felmerül a kérdés, ugyanis nem találtam utalást arra, hogy ő bevallottan a trendiség miatt viselné. Számos más oka lehet. Ismertem egy afrofonásos antropológus lányt, akiről szintén azt hittük, divatból viseli ezt a hajat, aztán kiderült, hogy annál a törzsnél fonták be neki, ahol terepmunkát végzett, ezzel a rítussal fogadták be a közösségbe. Még az sem lehetetlen, hogy Amanda Lind az ősei kultúrájához való kötődését fejezi ki ezzel a frizurával, hiszen attól, mert valaki világos bőrű és szőke, még simán lehetnek fekete ősei.

Nem mintha a raszta egyértelműen a feketékhez kötődne. A wikipédiából is kiderül (https://en.wikipedia.org/wiki/Dreadlocks), hogy számos kultúrában viselték így az emberek a hajukat, köztük az ókori Görögországban, ahol ugyebár fehérek éltek (ha már mereven értelmezzük a "faji" kategóriákat). A rasztafariánus vallás követői ugyan többségükben színesbőrűek, de egyáltalán nem mind, jópár fehér is van köztük. Tehát ha eltekintünk az olyan modernebb fejleményektől, mint a hippik és más ellenkultúrák, akkor sem mondhatjuk azt, hogy a raszta a feketéké.

És még ha mindez nem volna és tényleg bebizonyosodna, hogy soha egyetlen kultúrában sem viseltek nem-fekete bőrű emberek raszta frizurát, akkor is zavarna az a megközelítés, hogy ezután se tehessék, több okból is.

1. Az emberiség kezdete óta a kultúrák folyamatosan kapcsolatban állnak egymással, adnak és vesznek át dolgokat, és ezt mesterségesen megállítani gyakorlatilag lehetetlen. Több mexikói népnél szakrális jelentősége volt a kukoricának, de azt jelenti-e ez, hogy ne ehessünk popcornt? És az eredetileg szakrális elemek profanizálódása szintén általános kulturális jelenség: még ha valaki szentnek is tekinti István királyunk koronáját, nem valószínű, hogy botrányt csinál, ha a születésnapján a McDonald'sban papírkoronát tesznek a fejére.

2. Bár sokan állítják, hogy az ilyen kulturális átvétel nem növeli a befogadást a másság iránt, szerintem egy olyan közegben, mint pl. Magyarország (vagy a svéd vidék, ha már itt tartunk), ahol az embereknek kicsi esélye van találkozni más kultúrából származó emberekkel, legalább látványban hozzászokhatnak ahhoz, hogy ilyen van. Ez ugyanaz a kérdés, hogy nem-indiánként mesélhetünk-e indián meséket: azt gondolom, hogy mivel a magyar gyerekek többsége nem találkozik rendszeresen indiánokkal, vagy mi meséljük el nekik az indián mesét, vagy senki. És ha mi elmeséljük, akkor talán bepillantást nyer egy másik világnézetbe, még ha esetleg nem is látjuk át olyan tökéletesen, mint a kultúra egy eredeti képviselője. (Nem mintha azok mindig tökéletesen átlátnák a saját kultúrájukat - erre jónéhány magyar példát tudnék hozni, de most eltekintek tőle.)

3. "A raszta a feketéké" érvelés nekem sajnos erősen hajaz arra, hogy "Magyarország a magyaroké". Mindkettő abból a csoportok közötti határokat erősítő, adott esetben nacionalista felfogásból táplálkozik, amely elutasít mindenfajta kulturális keveredést és a kultúrát a maga "eredeti" formájában kívánja megőrizni. (Az, hogy a "magyar" paprikás krumpli nyilvánvalóan nem létezett Amerika felfedezése előtt, vagy hogy a rasztafariánus vallás kevesebb mint 100 éves, jellemzően nem zavarja őket.) Furcsa módon olyan emberek, akik ilyenfajta attitűdöt elítélik az európai vagy észak-amerikai államok esetén, vadul a védelmére kelnek, ha egy kisebbségi csoportról van szó. Pedig az ilyen kivételezős attitűd visszaüthet: amikor magyar (lengyel, más kelet-európai) politikusok megtámadott kisebbségnek állítanak be minket a nyugati/migráns/zsidó többséggel szemben, ugyanezt a retorikát alkalmazzák. (Ami persze erősen sántít, mint az Ámon Kata cikkéről szóló bejegyzésemben kifejtettem pár hónapja, de akinek nincsenek megfelelő háttérismeretei, simán beveszi.) Az ellen sem ágálnak nagyon, ha a kisebbségi kultúra vesz át a többségitől: kevesen kritizálják a magyar zászlókat a pride-on vagy Mága Zoltánt, amiért roma népzene helyett gádzsó klasszikusokat játszik. Pedig ha már a kisebbség kultúravesztésének kísértete ellen harcolunk, ezt sokkal inkább veszélyezteti, ha a kisebbség olvasztja magába a többség kultúráját, mint fordítva.

A "kulturális kisajátítás" fogalom szó szerint értelmezve azt is jelenthetné, hogy bizonyos kultúra bizonyos elemeket a maga számára sajátít ki, és másoknak nem enged hozzáférést (pl. ha a melegek megtiltanák, hogy a békezászló is szivárványszínű legyen). Véleményem szerint ez lenne a kultúra valódi halála. Nem állítom azt, hogy a multikulti jelenlegi formájában mindig ideális és vannak igen problémás elemei (egy következő bejegyzés egy ilyenről fog szólni), de nem az a megoldás, hogy akár a többségnek, akár a kisebbségnek megtiltjuk azt a fajta kulturális átvételt, amely vélhetően az emberiség kezdete óta működik és fejlődésének egyik alapja.