Erőss Krisztián: Meleg családi fészek

Tény, hogy nem vártam mély irodalmi élményt a könyvtől: egyrészt ismerem a szerzőt, másrészt nem lehet véletlen, hogy a Fővárosi Szabó Ervin könyvtár nem a „Szépirodalom”, hanem a „Család” szekcióba helyezte. A gyengén és slendrián módon megírt regények minden jellegzetességét felmutatja: követhetetlenül sok és nem egyénített szereplő, sablonos leírások, következetlenségek (az egyik szereplő elhunyt párját először Andrásnak, majd pár oldallal később már Istvánnak hívták), tárgyi tévedések (hogy kerülnek cecelegyek egy budapesti lakásba?), a jellemrajz – ha beszélhetünk ilyenről – logikátlansága (a leszbikusok gyerekneveléséről folytatott vita szövegeit a szerző szó szerint egy internetes fórumról ollózta, ám sikerült néha ugyanazon szereplő szájába egy megszólaláson belül egymással ellentétes véleményeket adnia) stb. A könyv élvezeti értékét azonban ezeknél sokkal jobban (és negatívan) befolyásolja didaktikussága. Erőss Krisztián úgy gondolta, a főszereplő meleg pár életén keresztül a teljes magyarországi LMBT kultúrát bemutatja az olvasónak. Az láthatóan nem jutott eszébe, hogy aki egy ilyen könyvet a kezébe vesz, jó eséllyel nem annyira tájékozatlan, hogy totálisan alap dolgokat is el kellene neki magyarázni, sőt talán nem is örül annak, hogy ennyire hülyének tartják. De még ha például nem sok információja volt is mondjuk a meleg holokausztról, akkor sem biztos, hogy húszoldalas előadást akar róla végigrágni egy olyan könyvben, amelyet ő vélhetően a cselekménye miatt kezdett el olvasni. Persze szép és jó, ha valaki tájékoztatni akarja a heteró közönséget, ennek azonban megvannak a maga műfajai, az ismeretterjesztő könyvtől a brosúrán át a blogig. Egy szépirodalmi műbe is belekerülhet valamennyi tájékoztatás (ez időnként amúgy is elkerülhetetlen, pl. ehhez a történethez szükséges valamennyit beszélni a mesterséges megtermékenyítés technikájáról), de ha teljesen lenyomja a cselekményt, akkor csak a nagyon elszántak (vagy leendő kritikusok) fogják a könyvet végigolvasni.

A legnagyobb baj azonban a könyvben szereplő információáradattal az, hogy igen gyakran nem állja meg a helyét. A meleg szereplők folyamatosan arra panaszkodnak, hogy nemi identitásuk (nem pedig szexuális irányultságuk) miatt éri hátrány őket, a születési nemüket megváltoztatni kívánó embereket transzvesztitaként (nem pedig transzszexuálisként) emlegetik, a Melegség és Megismerés program neve pedig „Ismerd meg és toleráld a másságot” lett, ami egyrészt túl hosszú és idétlen, másrészt szembemegy a program két alapvetésével (elfogadást várunk, nem puszta toleranciát+a melegség nem „másság”). Hasonló baromságok más, tájékoztató célból íródott magyar művekben is fellelhetők. Láthatóan elterjedt az LMBTQ emberek között és környezetükben az a tévhit, hogy ha valaki tagja egy közösségnek, akkor automatikusan mindent tud róla és képes is lesz arra, hogy ezt továbbadja. Pedig ez a mi esetünkben még annyira sem igaz, mint mondjuk az etnikai kisebbségeknél. Ez utóbbiak esetében ugyanis a gyerek általában beleszületik a kultúrába, kiskorától fogva folyamatosan tanulja; a legtöbb LMBTQ ember viszont csak előbújása után találkozik ezzel a közösséggel és ugyanúgy tanulnia kell a szokásokat, normákat és szóhasználatot, mint az idegen kultúrába csöppent antropológusnak. Ráadásul az LMBTQ közeg igen sokrétű, és csak mert valaki ismeri egy szeletét (pl. a középosztálybeli, aktivizmusról valamennyi fogalommal rendelkező fiatal meleg férfiak közegét), még nem biztos, hogy más csoportokról (pl. transz* emberek vagy LMBTQ jogvédők) is vannak ismeretei. Mielőtt kineveznénk magunkat „tapasztalati szakértő”-vé, vegyük észre, hogy tapasztalati úton saját kultúránkat se tudjuk teljességében megismerni (ahogyan nem tud túl hiteles leírást adni a busójárásról egy olyan ember, aki sose látta). Ami önmagában nem baj, de ha magunkra vállaltuk azt a feladatot, hogy „felvilágosítjuk” a nyilvánosságot LMBTQ témában, akkor vagy maradjunk meg a saját személyes tapasztalatainknál, vagy igenis olvassunk és nézzünk utána a dolgoknak, ellenkező esetben nemcsak félretájékoztatjuk a heterókat, de saját közegünk bizonyos tagjait (esetünkben a transzneműeket) is megbántjuk, ami akár töréseket okozhat a közösségen belül.