Diego párját, Fabriziót homofób támadás érte, kómában fekszik. Mivel Venezuelában az azonos nemű partner nem számít hozzátartozónak, Diego csak Fabrizio szüleinek hozzájárulásával mehetne be párjához, de azok nem engedik neki. Diego egy heves pillanatban a szemükbe vágja: ők is ugyanolyanok, mint a buziverők, akik miatt a fiuk most életveszélyes állapotban van.
Vajon tényleg ugyanolyanok-e a melegeket elítélők vagy akár diszkriminálók, mint azok, akik megverik őket, vagyis fizikailag tartanunk kell-e attól a szomszédtól vagy diáktárstól, aki kifejtette, hogy minden buzit le kéne lőni vagy nem szabadna engedni, hogy gyereket vállaljanak? Fordítva vélhetően áll a dolog, tehát a buziverők többsége nem pártolja hevesen az LMBTQ emberek ügyét (bár előfordulhat, hogy magától nem jutna eszébe bántani őket, csak a csoportnyomásnak engedelmeskedik). De azért elég sokminden kell ahhoz, hogy egy attitűd konkrét erőszakhoz vezessen. Például az, hogy viszonylag könnyen meg lehessen úszni. Magyarországon most nemrég ítéltek el a 2013-as Pride megtámadói közül ötöt; a támadók ennél jelentősen többen voltak, de másoknak a hajuk szála sem görbült emiatt. Aztán persze nem árt, ha a leendő elkövető biztonságban érzi magát a másik féltől: ha kiderül, hogy a megtámadott meleg simán lekaratézza, akkor szívás van. Erre megoldás például az, hogy a Pride-ra kívülről dobálunk veszélyes tárgyakat (üveg, Molotov koktél stb.), mert így nem kerülünk testközelbe a menet tagjaival, akik ráadásul nem tudnak semmi hasonlóval visszadobálni, hiszen a biztonsági ellenőrzéskor minden veszélyes tárgyat elvettek tőlük. A másik megoldás, hogy mi legyünk többen: világszerte azt mutatják a számok, hogy az LMBTQ emberek elleni támadásokat rendszerint csoportban hajtják végre. A csoport tagjai ráadásul egymást hergelik, és gyakran csak azért kerül sor végül a támadásra, mert férfiasságukat akarják fitogtatni egymás előtt. Sok LMBTQ emberek elleni támadás nem is a homofóbiáról szól, hanem a maszkulinitásról (vagyis annak arról a formájáról, amikor valaki saját férfiasságát a nála alacsonyabb rendűeknek tartott férfiak lealázásával próbálja bizonygatni).
Fabrizio szülei esetében azonban még abban sem vagyok biztos, hogy homofóbiáról van szó. Adva van ugye egy házaspár, akiknek a fia hirtelen elköltözik otthonról és egy teljesen más életformát kezd el folytatni, mint ők. Ők úgy érzik, nincs már igazán közük hozzá, elveszítették szülői szerepüket. Azután a fiú kórházba kerül – és itt a lehetőség, hogy ismét részesei legyenek az életének (már amennyi maradt neki ugye) és bebizonyítsák, hogy továbbra is szülők tudnak maradni. Kisajátítják tehát Fabriziót és nem engedik, hogy az övék mellé egy másik érzelmi kapcsolat is betolakodjon – vagy mert nincs elég empátiájuk, vagy mert nem tudják elképzelni, hogy két férfi szerelme ugyanolyan erős lehet, mint a szülő-gyerek kapcsolat. Lehet, hogy hasonlóképpen reagálnának akkor is, ha Fabriziónak barátnője volna. Amikor valaki (különösen családtag) viselkedésében homofóbiát vélünk felfedezni, érdemes megvizsgálni az egyéb családi, életkori stb. dinamikákat, mert meglepő végeredményre juthatunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése