2012. december 24., hétfő

Szamszára

A film egyik visszatérő motívuma a tömeg. Felhőkarcolók között száguldozó autók, hajlongó muszlim zarándokok, dísszemlén masírozó katonák, bikiniben riszáló transznők – mind fájdalmasan egyforma. A kínai gyárban sárga egyenruhás egyforma munkások egyforma mozdulatokkal egyforma vasalókat gyártanak. És ami a legvisszataszítóbb: háziállatainkat is uniformizált tömeggé változtattuk.

Persze nem mindenkinek adatott meg a döntés, hogy beleilleszkedjék-e a tömegbe. Egy munkáscsalád gyermeke jó eséllyel gyárban fog dolgozni, ahol pedig az egyenruha éppúgy alapkövetelmény, mint a gépiesen egyforma mozdulatok. A muszlimnak hite írja elő a mekkai zarándoklatot, és ennek részeként kénytelen együtt sodródni a Kába Köve körül örvénylő tömeggel; a dubai asszonyok sem dönthetnek arról, akarnak-e fekete burkát viselni. Számomra sokkal megdöbbentőbb, hogy akiknek lehetősége volna eltérni és/vagy elhúzódni a tömegtől, gyakran mégsem teszik. Többezer emberrel aerobikoznak együtt a fitness napon; az aktuálisan divatos cuccokat vásárolják, amitől külsejük és lakásuk pont olyan lesz, mint a többieké; egyesek még a sebészkés alá is befekszenek, hogy megfeleljenek egy szűken definiált szépségideálnak. Abban a pár dologban is, ami felől szabadon dönthetnének, inkább követik a többséget.

A film elején készülő mandala az életet sokszínűnek, változatosnak mutatja. Ha azonban az emberek a tömeget és a trendet követik, az élet mandalája kifakul és unalmassá válik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése