2022. február 10., csütörtök

Dharma és Greg macskaszittel, avagy miért más macskának lenni, mint transzneműnek

 A 80-as évek méltatlanul elfeledett vígjátéksorozatában Dharmát egyszer megkéri a szomszéd, hogy vigyázzon a macskájára. Kiderül azonban, hogy az illető "macska" valójában egy pasas, aki macskának képzeli magát és úgy is él (ld. a képen, amelynek forrása: imdb).


Az utóbbi időben viszont, mint megtudtuk, vannak páran, akik kifejezetten macska identitásúnak vallják magukat. A magyar szenzációhajhász média természetesen felkapta a hírt, és a "csúszós lejtő" érvelést használva azzal riogatja az embereket: lám, ha megengedjük, hogy valaki a születési nemétől eltérő nemben éljen, akkor előbb-utóbb ide jutunk. Ez egy újabb eszköz arra, hogy felturbózzuk a transzfóbiát, pedig a két dolognak a világon semmi köze egymáshoz.

A macska és az ember ugyanis két külön faj. Akarhat valaki úgy élni, mint egy macska (nem dolgozni, egész nap csak sütkérezni és játszani stb.), de ettől még nem lesz macska. Nem lehet egy emberi testet úgy átalakítani, hogy az illetőt utána bárki macskának nézze; van egy pasas, aki plasztikai sebészekkel macskaszerűre operáltatta az arcát, de ő se lett hiteles macska, csak simán borzalmas (ezért nem is rakom ide a képét). Se őt, se a Dharma által szittelt "macskaembert" nem lehet összetéveszteni mondjuk Figaróval a Cat Caféból:


Ezzel szemben a Homo Sapiens Sapiens férfi- és nőtagjai ugyanazon fajhoz tartoznak. Nemcsak léteznek olyan műtéti beavatkozások, amelynek segítségével olyan mértékben átalakítanak egy férfi testet, hogy az külső szemlélőnek még meztelenül is nőinek tűnjön, de felöltözve minden műtét nélkül is egy csomó emberről nem egyértelmű, hogy melyik nembe tartozik. Persze a kromoszómák számát meg ilyesmiket nem tudják megváltoztatni, de ha ránézünk valakire, nem a kromoszómáit számolgatjuk annak megállapítására, hogy milyen nemű.

 Transznak lenni nem tévképzet; a transz emberek nem azt állítják, hogy az ő testük nem is az, aminek látszik, és ami a lábuk közt van, az nem is punci, hanem fütyi. Csak azt állítják, hogy ezzel a testtel ők nem tudnak azonosulni. Amely érvelést simán elfogadunk akkor, ha egy cisz nő mellnagyobbítást vagy zsírleszívást szeretne, szóval miért gáz ugyanez a mellnagyobbítás akkor, ha egy férfi testbe született személy kéri? És ahogy a zsírleszívás után nem fogunk továbbra is úgy beszélni Béluskáról, hogy ő egy kövér ember (legalábbis amíg újra meg nem hízik, mert a zsírleszívást alkalmazóknál ez nem ritka), miért is ne tekintenénk nőnek egy olyan embert, akinek mellei vannak, még akkor is, ha szilikonból? 

 De még ez a biológiai átalakulás sem szükséges hozzá, ugyanis az, hogy férfiak vagy nők vagyunk, elsősorban társadalmi szerep, nem pedig biológia kérdése.Ezt jól igazolja az, hogy különböző interszex állapotokkal született emberek simán beilleszkednek a női vagy a férfi szerepbe, és legtöbbször nem derül ki róluk, hogy a biológiájuk eltérő, ha/amíg ezt el nem mondják. Sőt ha valaki úgy mutatkozik be, hogy ő nő, de androgén inszenzitivitási szindrómája van, akkor szerintem a legtöbb ember ezt simán elfogadja így és nem kezd azon vitatkozni, hogy de hát akkor te nem is nő vagy, hanem interszex. Egy transz nő tökéletesen meg tud felelni a legtöbb női szerepkörnek, a reprodukciós szerepeket leszámítva, (de erre elég sok cisz nő sem képes). És itt van a macskaember elásva. A transzfóbia gyökere az, hogy a nemiséget kizárólag a reprodukciós szerepekre vezetik vissza. Az ilyen idológia szerint egy nőt semmi más nem tesz nővé, csak az, ha gyerekeket szül. Persze történetileg soha nem volt olyan kor, amikor a nők szerepét ennyire redukálták volna, de egyes mai konzervatív ideológiák mégis megpróbálják, és ehhez még szerencsétlen macskákat is felhasználják (persze a "konzervatív" kicsit érdekes jelző olyasmire, ami egy sosem volt állapotot szeretne megőrizni, de ez külön posztot érdemlő kérdés). Pedig ha elfogadjuk, hogy az ember neme sokkal többről szól, mint a biológia, annak nem az lesz a következménye, hogy egy csomóan macska identitásúnak vallják majd magukat. Hanem az, hogy férfiak és nők, ciszek és transzok sokkal szabadabban élhetik meg identitásukat és szerepüket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése