Köszönöm, hogy ünnepnek tekintesz,
hogy szíved bíborborával vársz reám
és ó-ezüsttel terítesz miattam;
s hogy el ne fussak előled riadtan,
lelked titkos, százegyedik szobáját
virággal díszíted fel énnekem.
Tiéd minden ujjongó énekem,
tiéd lelkem szivárványos zománca,
tiéd a derű, mely rólam szerteárad,
nem hozok kínt, se sóvárgást, se vágyat,
örömnek jövök, sohase verlek láncra,
ünnep leszek, mert ünnepként fogadtál.
Volt olyan párom, aki azt mondta: fél év után eljuthattunk volna odáig, hogy nem kell mindig mindent megköszönni a másiknak. Én nagyon nem így gondolom. Nekem csaknem egy év után is ünnep, ha a párommal találkozom: készülök rá lélekben, átszervezem a napomat, hogy akkor már lehetőleg csak őrá tudjak figyelni. Van, hogy át is öltözöm, vagy már reggel direkt olyan ruhát veszek fel, amiben úgy vélem, tetszeni fogok neki. És ez nem függ attól, mennyi ideje vagyunk együtt. Ha már nem készülök lelkesen a kedvesemmel való találkozásra, az azt jelenti, hogy a szerelem kihűlőben van; elpusztították a hétköznapok problémái, vagy egyszerűen csak eltávolodtunk egymástól. És valószínűleg fordítva is hat mindez. Amikor azt láttam, hogy a páromnak már másodlagos fontosságú velem találkozni, kezdtem én is kevesebbet belefektetni a kapcsolatba. Ha viszont fenn tudjuk tartani, hogy minden találkozás ünnep legyen, az segíthet megőrizni a szerelmet hosszú időn keresztül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése