2023. július 20., csütörtök

Agymenők - Amy és a cserkészek

 A sorozat egyik epizódjában a szereplők arról beszélgetnek, kit mi vitt tudományos pályára. Amy (Mayim Bialik, itt a wikipédiás képe látható) elmondja, hogy biológia iránti érdeklődése akkor kezdődött, mikor anyukája nem engedte belépni a cserkészekhez, "mert nem akarta, hogy az utcasarkon sütit áruljak, mint egy kurva". Amy rögtön kivett egy bioszkönyvet a könyvtárból, hogy megnézze, mi az a kurva - és végül zseniális agykutató lett.


Ahogyan annó Amy a kurvákról, a most felnövő gyerekek az LMBT+ emberekről nem tudhatnak majd meg semmit "engedélyezett" forrásokból, hiszen még a könyvesboltban sem nézhetnek bele a lefóliázott kötetekbe. Amy története megmutat pár lehetséges kimenetelt: a gyerekeknek sokkal izgalmasabb lesz, amit tiltanak tőlük, így mindent megtesznek, hogy információhoz jussanak; akik pedig hozzájutnak ehhez az információhoz, sokkal többet fognak tudni a világról és bizonyos értelemben felkészültebbek lesznek, esetünkben nem a kutatói karrierre, hanem az azonos nemű (vagy bármilyen) párkapcsolatokra. Ahogy Amy annak köszönhette karrierjét, hogy kitört az anyja által állított szigorú korlátok közül, sok mai fiatal talán annak fogja köszönni a boldogságát, hogy utánanézett annak, amiről nem kapott információt.

Persze sajnos nem ez az egyetlen lehetséges forgatókönyv. Mint egy korábbi bejegyzésben kifejtettem (https://mmreflexiok.blogspot.com/2021/08/the-truth-about-gay-animals.html), azok a gyerekek, akik nem Amy módjára könyvtárban, hanem az interneten néznek utána a szexnek és a homoszexualitásnak (vagy a könyvtárban valami homofób kötet akad a kezükbe), egészen más képet kaphatnak róla. Önmagában a tabusítás is megnyomorítja azokat a gyerekeket, akik a meleg szereplőket felvonultató meséktől nyilván nem melegekké, viszont nyitottabb emberekké váltak volna, és egészséges módon, szorongás nélkül viszonyultak volna a szexualitáshoz és a párkapcsolatokhoz.

Indult egy weboldal, amely kifejezetten a mostantól lefóliázott könyveket sorolja fel, hogy a szülők (és gyerekek) megtalálhassák őket. Ez nagyszerű reklám és egyet is értek vele, mégis lenne egy kérésem mindazokhoz, akik a posztomat olvassák. Ne vásárolják meg ezeket a könyveket (sőt, ha belefér, más könyvet se) azokban a könyvesboltokban, amelyek lefóliázzák vagy akár törlik kínálatukból az LMBT+ szereplőket felvonultató könyveket. Ez nemcsak a szimbolikus elhatárolódás miatt fontos, hanem azért is, hogy megfosszuk a profittól a homofób rendszer kiszolgálóit. Rendeljétek meg a könyveket egyenesen a kiadótól: támogassátok azokat az intézményeket és szervezeteket, akik voltak elég bátrak szembemenni a mai magyar politika fővonalával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése