2023. március 4., szombat

Egyetemista lányok szexuális élete 1. rész

 ***SPOILER*** (de csak az első részé)

Leighton két gimnáziumi barátnője ugyanarra a főiskolára jelentkezik, mint ő maga, ezért joggal számít rá, hogy egy szobába kerülnek a kollégiumban. Mélységesen megdöbben, mikor kiderül: nemcsak nem ez a helyzet, de a "barátnők" direkt kérték, hogy ne vele lakjanak. Mikor konfrontálja őket, azt mondják: úgy érzik, Leighton nem bízik bennük, falat emel maga köré, nem nyílik meg nekik. A nézőnek akkor esik le, miért érezhettek így, mikor az epizód végén kiderül: Leighton leszbikus, ám annyira nem vállalja magát, hogy csak anonim alkalmi szexkapcsolatokba mer belemenni többnyire férjezett kertvárosi háziasszonyokkal. A rejtőzködése okozta azt a titkolózást, amit gimis osztálytársai megéreztek rajta és nehezteltek.

(kép: slate.com)

A szituáció valószínűleg sok rejtőzködő LMBT+ (vagy más kisebbségi) embernek ismerős lehet. Mikor gimnázium utolsó évében megtudtam, hogy osztálytársaim tudnak a melegségemről, azt hittem, ezért rekesztenek ki maguk közül. Pedig (mint később kiderült) többségüknek ez vagy teljesen semleges volt, vagy olyan csoda, ami három napig tart (sőt, utóbb megtudtam, hogy más LMBT+ ember is volt az osztályban). Sokkal inkább azért nem tudtam kapcsolódni hozzájuk, mert falat vontam magam köré, mindenáron titkolni akarva azt, amiről fogalmam sem volt, hogy már tudják. Emlékszem egy esetre, amikor elhívtak sörözni, de én visszautasítottam, mert féltem, hogy az alkohol kimondatna velem olyan dolgokat, amiket utóbb megbánnék.

A problémára kézenfekvő megoldás lehetne a coming out, de ez nem olyan egyszerű. Egyrészt ugye Magyarországon, ahol a homofóbia egyre inkább áthatja a közbeszédet és beszivárog az iskolákba és a munkahelyekre is (ld. az előző bejegyzést) nem mindig bölcs dolog nyíltan vállalni a melegséget, főleg egy olyan ember számára, aki amúgy is népszerűtlen és ez könnyen ürügyet adhat az iskolai vagy munkahelyi vezetésnek, hogy megszabaduljon tőle. Másrészt ha valaki internalizálta ezt a fajta félelmet, az olyan közegben is nehezen jut el a coming outig, mint a sorozat nyitott, szexpozitív kollégiumi közössége. Leighton története emlékeztet minket, hogy még egy befogadó közegben is küzdelmes út előzheti meg azt, hogy valaki nyíltan melegként éljen, hát még ott, ahol az ilyen közegek fehér hollónak számítanak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése