Kafka: A per

***SPOILER*** 

Valakit letartóztatnak, pedig azt sem tudja, mit követett el; innentől súlyosbodnak az események, egészen az illető haláláig. Kafka regényét a groteszk mintapéldájaként ismerik. Ez a groteszk kafkai világ azonban a magyar állami egészségügyben valósággá vált, amint azt egy páciens történetén keresztül most szemléltetni fogom.

A beteg - nevezzük A-nak - idős, ámde agilis hölgy, a Parkinson-kórtól és nehezen mozgó lábától eltekintve egészséges. Aktív életet él, férjével sokat utaznak, úszni, nyugdíjastornára és filmklubba járnak, szívesen kertészkednek a telkükön. A-t zavarja, hogy már csak lassan tud menni, ezért elhatározza, hogy betetet egy térdprotézist. Állami kórházat választ, mert a magánegészségügy nagyon drága, meg különben is úgy hallotta, ebben a kórházban dolgozik egy kiváló szakember.

2020. januárjában A. befekszik a kórházba. Beteszik az első protézist, de nem működik. Ekkor kiveszik és betesznek egy másodikat - mint kiderül, az orvosok sejtették, hogy az első nem fog működni, de azért próba-szerencse alapon ezzel kezdtek, mert a másik többe kerül. Minderről persze A. családját nem tájékoztatták, pedig ők boldogan kifizették volna a protézis árát. A kiváló szakember azonban nem kommunikál velük, A-t pedig még vizit idején se megy be megnézni. A második protézis betétele elhúzódik, mert a kiváló szakember és a főosztályvezető különböző nézetet vall a követendő terápiát illetően, és mindkettő presztízskérdést csinál abból, hogy nem enged a másiknak.

A. sebe lassan gyógyul, de már vinnék át a rehabra, csakhogy a szállítók rosszul tartják a térdét és megint megsérül. Visszakerül az ortopédiára, ahol a vele szemben levő ágyon fekvő beteg folyamatosan hányós-fosós tüneteket produkál. A kórházi személyzet úgy véli, ez nem vírus, ezért nem különítik el, noha a kórteremben fekvő összes többi beteg és azok belátogató családtagjai is mind elkapják a betegséget. A. ettől még jobban legyengül, még mindig nem tud lábra állni.

Márciusban kitör a Covid-járvány, A-t járásképtelen állapotban hazaküldik. Férje gondoskodása alatt megerősödik, többek közt azért, mert normális mennyiségű és minőségű kaját kap, szemben a kórházi egy szelet párizsis kenyerekkel. A seb azonban nem gyógyul, ezért nyáron visszaviszik az ortopédiára. Hetekig csak várják, hogy begyógyuljon a seb, mígnem valakinek eszébe jut mintát venni belőle és kitenyészteni. Természetesen kiderül, hogy bakteriális fertőzés, amit A. vélhetően a kórházban kapott meg (vagy a műtét idején, vagy később, amikor a kötözőnővérek úgy kötözték be a lábát, hogy egy óra múlva lecsúszott a kötés). Kiveszik a protézist, A. térdén most egy nagy lyuk van, már egyáltalán nem tud felállni, de a seb nem gyógyul. Közben eljön a szeptember és a Covid második hulláma, a kórházakban ismét látogatási tilalmat rendelnek el. A. férje, aki eddig lefoglalta és ennivalóval ellátta A-t, nem jöhet be többet. Egy éjjel A. nagyon rosszul lesz, félrebeszél, az életéért aggódnak. Mint kiderül, a tüneteket kiszáradás okozta, ugyanis a nővérek nem adtak neki elég vizet, ő meg ugye nem tudott kimenni érte. Ezután A. férje különleges engedélyt kap, hogy mégis bejárhasson hozzá.

Mivel a seb nem javul, A. kezelőorvosa bejelenti, hogy amputálni kell a lábat. A. erre nem hajlandó, és követeli, hogy saját felelősségére engedjék haza. Ez megtörténik, bár a zárójelentésbe beleírják: az, hogy nem amputálták a lábát, a halálához vezethet.

Az újabb lockdown alatt A. otthon van a férjével, ismét megerősödik, kerekesszékben már egész jól tud közlekedni. A seb azonban, az antibiotikumos kezelés ellenére, nem akar gyógyulni. Tárgyalások folynak egy másik rehabilitációs intézettel, akik hajlandóak felvenni A-t; protézisről már nincs szó, de remélik, hogy egy ortézis segítségével fog majd tudni járni. 2021 januárjában A. bekerül a rehabilitációs intézetbe, a sebe azonban továbbra is fertőző, így külön szobába helyezik. A férje nem látogathatja, hiszen ismét látogatási tilalom van, tombol a Covid.

A. férje értesítőt kap, hogy március elején mindketten mehetnek Covid-oltásra. Mivel ez a kórházban nem megoldható, magánmentővel szállítja A-t az oltópontra és vissza. Az oltás utáni éjszaka A. nagyon rosszul van, majdnem meghal. Tüdőgyulladást állapítanak meg nála. A kórház állítja, hogy nem az oltástól, hanem a Parkinson-kór miatti félrenyelésektől alakult ki - de az is közrejátszhat, hogy volt, hogy az ápolók télvíz idején egész éjszakára nyitva felejtették az ablakát. A. felgyógyul a tüdőgyulladásból, de ez nagyon visszaveti, továbbra se tud az ortézissel járni. Március végén ebben a kórházban is átszervezések vannak a Covid miatt, A-t ismét járásképtelen állapotban küldik haza. 

A. nagyon csalódott, mert a hónap elején még azt ígérték neki, hogy két hét múlva járni fog, ehhez képest még a szobavécére átülnie is nehézséget okoz. Hogy ezt elkerülje, igyekszik minél kevesebbet inni. Ezért húsvét hétfőn durva kiszáradás lép fel nála, életveszélybe kerül, a mentők beviszik ugyanabba a kórházba, ahol először volt. Egy félreeső szobába fektetik, ahol egyedül van, és a nővérek is csak étkezések idején járnak arra - nyilván azokat fektetik ide, akikről már lemondtak. Szerencsére a szoba félreeső volta miatt A. férje a látogatási tilalom ellenére be tud slisszolni, ő tartja A-ban a lelket, végtelen türelemmel eteti és szól a nővéreknek, ha lefolyt az infúzió (persze ha a főnővér bent találja, leordítja a fejét, de ez őt kevéssé izgatja). A. értékei - az orvosa szerint csodával határos módon - javulnak. Ezért áthelyezik egy másik kórterembe, két másik beteg mellé. Ennek hátránya, hogy ide már nem lehet észrevétlenül beslisszolni. A segédápolónő, aki összesen 3 napja dolgozik a szakmában, panaszkodik, hogy A. nem eszik - pedig csak neki nincs ideje és türelme megetetni. A. férje minden követ megmozgat, és végül annyit sikerül elérnie, hogy egyetlenegyszer tíz percre bemenjen a feleségéhez. 

A. tüdőgyulladása, amely valószínűleg nem gyógyult meg teljesen (vagy kiújult a félrenyelések miatt) ismét visszatér. Magasba szökik a láza, és ezt az újabb megterhelést műtétek és antibiotikumos kezelések sorozatától megviselt szervezete már nem éli túl.

Hát így lehet ma Magyarországon belehalni egy térdprotézis-műtétbe.