Régi kedves versünkben a két szomszéd azon vész össze, hogy kinek fütyül a diófán ülő fülemüle. Ami nemcsak azért röhejes, mert most komolyan, ez a legnagyobb problémájuk?, hanem mert egyrészt a világon semmit nem változtat, hogy melyikük mondja magáénak a nevezett madárkát, másrészt igazából ez egy win-win szituáció, hiszen még ha a fülemüle birtokjogát meg is tudnánk állapítani, az azt nem birtokló személy is teljes mértékben élvezheti az éneket, tehát ugyanúgy nincs oka panaszra, mint annó nekünk, amikor ismerősünk vitorlásáról ingyen hallgathattuk a chicagói dzsesszfesztivált, mert az kihallatszott a tóra.
Mindennek ellenére egyes emberekben olyan fokú az irigység, hogy még akkor is előtör belőlük, amikor tulajdonképpen az a dolog, ami a másiknak van és nekik nincs, az ő javukat is szolgálja. Amikor anyukám a kórházban feküdt (és nem volt látogatási tilalom), volt olyan szobatársa, aki beszólogatott amiatt, hogy anyukámhoz mennyien mennek látogatóba, mikor őhozzá alig. Azon túlmenően, hogy esetleg kereshette volna az okot a saját személyiségében (az irigy embert bizony kevesebben szeretik), abba is belegondolhatott volna, hogy ő maga is profitál a helyzetből, hiszen minket, anyukám látogatóit tudta megkérni, hogy adjunk neki oda dolgokat vagy segítsünk kimenni a vécére (mint több korábbi posztomban kifejtettem, a magyar kórházakban ápolóktól ilyesmit kérni irreális).
Nemrég egy ismerősöm büszkén írta ki Facebook-profiljára, hogy megkapta a covid-oltást. Meglepetésemre az egyik első komment figyelmeztette, hogy ezt inkább ne reklámozza, mert csak kiváltja másokban az "oltásirigységet". És valóban, pár sorral lejjebb jött is a komment: "Bezzeg az én 66 éves szomszédom még nem kapott oltást!" Amit egyrészt szerintem igencsak udvariatlanság egy örömhírre reagálni (esküvőn se illik gratuláció helyett azt mondani az ifjú párnak, hogy "bezzeg a kolléganőmet most hagyta ott a pasija"), másrészt védekezésképpen arra kényszerítheti az eredeti posztolót, hogy bevallja, ha esetleg valamilyen krónikus betegség miatt került előbbre az oltási sorban, ez pedig szintén nagyfokú tapintatlanság. Mindezek mellett azonban a fülemile-effektus is játszik.
Ugyanis abból, hogy az ismerősömet beoltották, nekem igenis hasznom származik. Egyrészt eggyel kevesebb ember miatt kell aggódnom, hogy esetleg beteg lesz. Másrészt jobb szívvel találkozom olyannal, aki már megkapta az oltást, így nem kell aggódnom, hogy esetleg megfertőzöm valamivel, ha tudtomon kívül fertőzött lennék. Harmadrészt minél többen kapják meg az oltást, annál közelebb kerülünk a járvány végéhez, annál hamarabb alakul ki a nyájimmunitás, annál hamarabb nyithatnak ki a kávézók és az edzőtermek stb. Minden egyes újabb beoltottal azok is jól járnak, akik még nem kaptak oltást. Ezért hát ne irigykedjünk, inkább örüljünk. Meg azért is, mert ez sokkal empatikusabb, emberibb viselkedés.
(kép: pinterest)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése