http://www.atv.hu/belfold/20200504-szivszorito-reszletek-korabban-is-dobbenetes-dolgokat-muvelt-szuleivel-szilagyi-istvan-fia
https://contextus.hu/szilagyi-istvan-gyilkossag-fia-felesege-lopici-gaspar/
https://24.hu/belfold/2020/05/05/szilagyi-istvan-ozvegy-megbocsatott-fianak/
http://www.atv.hu/belfold/20200504-miert-nem-akadalyozta-meg-senki-hogy-szilagyi-istvant-eveken-at-bantalmazza-a-sajat-fia
Lópici Gáspár (alias Szilágyi István) halálával kapcsolatban több cikk kihangsúlyozza: igaz, hogy fia állt már bántalmazás miatt a bíróság előtt, de az apa akkor is védte őt. A fiú édesanyja is hazavárja fiát, és megbocsát neki, pedig nyilvánvaló volt számára, hogy a fiúnak tévképzetei vannak és pszichiátriai eset, ráadásul az atv.hu cikke szerint Szilágyi Péter őt is bántalmazta. Mindezekkel a cikkekkel csak annyi a gond: azzal, hogy a szülők megbocsátó/elfogadó attitűdjét hangsúlyozzák, kvázi azt sugallják, hogy itt nem volt mit tenni, ha egyszer maga az áldozat is védte a bántalmazót (ezt mondja amúgy az atv-s videóban a megkérdezett rendőr is).
Kicsit rendszerszintűbb megközelítésben viszont feltehetjük a kérdést: miért védte az áldozat a bántalmazót? Aki egy kicsit is ismeri a bántalmazás szakirodalmát, annak rögtön beugrik néhány lehetséges válasz. Egyrészt a családon belüli erőszak abban különbözik az utcai támadástól, hogy olyan valaki bánt, akit szeretünk, és ez komoly érzelmi dilemmát okoz. Egyrészt hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ő is szeret minket, vagyis ami történt, csak egy véletlen, egy anomália, de semmiképpen sem tükrözi az ő valódi személyiségét vagy attitűdjét. De még ha nem is gondoljuk, hogy szeret, akkor is azt halljuk mindenhol (romkomokban, regényekben, popslágerekben), hogy a szeretet önfeláldozó, akkor sem árthatunk a másiknak, ha ő nem szeret viszont. (Kivéve, ha az illető a párunk és megcsal, de ez egy másik történet.) Ez még inkább igaz a szülői szeretetre, amelynek magától értetődőnek és végtelennek illik lennie. Egy szerető szülő pedig nem akarhatja, hogy a fia börtönbe kerüljön, ugye? Még az is lehet, hogy féltek a környezetük elítélő véleményétől; persze, nem szép, hogy egy fiú megveri a szüleit, de hát az, hogy valaki börtönbe juttatja a saját gyerekét, mégiscsak túlzás!
A családon belüli erőszak egy másik tényezője, hogy az áldozat jellemzően alárendelt helyzetben van az elkövetőhöz képest. Esetünkben a szülők már idősek voltak, vagyis nemcsak fizikailag gyengébbek az elkövetőnél, hanem gazdaságilag is sérülékenyebbek (eleve szegény volt az egész család, de Péter volt az egyetlen családtag, aki életkoránál fogva alkalmas volt pénzkeresetre). Esélyes, hogy fizikailag is rászorultak a gondoskodására (az egyik cikkben az anya azt mondja, hogy Péter jó fiú volt, „takarított, gondoskodott”). Ráadásul, mint a téma szakértői elmondhatják, a bántalmazásnak lelki vetülete is van. A bántalmazott egy idő után magáévá teszi a bántalmazó róla alkotott képét, és elhiszi, hogy ő tényleg értéktelen, megérdemli a bántást és/vagy úgyse lenne ereje kilépni a helyzetéből. Ezért elhibázott egy olyan rendszer, amelyben a büntetőeljárás, illetve a távoltartási végzés csak az áldozat kérésére történik meg.
Az idős szülők bántalmazásánál még egy tényező bejön a képbe, ami csak fokozza az áldozatok bűntudatát: az, hogy az uralkodó diskurzus szerint a szülők tehetnek arról, ha a gyerekben „félremegy” valami, ezért aztán ők maguk is jogosnak érezhetik a tőle érkező bántást. Már most pedzegetik a cikkek (és a facebookon kommentelők), hogy esetleg Szilágyi István és felesége bántalmazták a fiukat kiskorában és „azért lett ilyen”. Tudtommal erre semmi bizonyíték nincs; nem hiszem, hogy csak bántalmazottak válhatnak bántalmazóvá, továbbá egy gyereket nemcsak a szülei bántalmazhatnak, hanem pl. társai is (ahogyan más, gyerekkorban kialakuló személyiségjegyeket sem lehet 100%-ban a szülők nyakába varrni). Amúgy meg egy csomó bántalmazott felnőve nem visszabántalmazza a korábbi elkövetőt, hanem feldolgozza a traumát és továbblép. Magyarán, ha valaki esetleg bántalmazta annak idején a gyerekét, akkor sem érdemli meg, hogy idős korban ezt visszakapja.
Ha hihetünk a bulvárlapoknak, elég valószínű, hogy Szilágyi Péter pszichiátriai eset. Fontos kihangsúlyozni: nem gondolom, hogy ez felmentést adhat a tette alól, ahogy azt sem, hogy ez igazolja a gyerekkori trauma-elméletet, vagy hogy minden pszichiátriai beteg veszélyes a környezetére. Viszont az is kiderül, hogy az elkövető nem kapott megfelelő kezelést (ami gyógyszer szedett, az a szüleié volt, és pont hogy agresszívebb lett tőle). A megbocsátó édesanyában fel sem merült, hogy pszichiátriára küldje (ahogy, számomra némileg érthetetlen módon, abban a bíróságban sem, amely két éve már elítélte egyszer súlyos testi sértésért) – nyilván azért, mert a közfelfogás szerint ilyet nem tesz egy szerető szülő. Pedig igenis vannak olyan pszichiátriai betegek, akiknek kezelésre van szükségük, és nagyon sok pszichiátriai problémát megfelelő gyógyszerek és egyéb terápiák segítségével legalább valamennyire kordában lehet tartani. Csak a nagyközönségben a pszichiátriáról jellemzően a Száll a kakukk a fészkére jut eszébe, amit allegória helyett realisztikus leírásnak hisznek. Amellett, hogy egyes pszichiátriai intézményeket az elmúlt években be is zártak, ez is hozzájárul, hogy egy csomó ön- és/vagy közveszélyes személy minden kezelés és felügyelet nélkül szaladgál az országban.
Tehát – válaszolva az atv.hu kérdésére – mi (lett) volna az (rendszerszinten), ami megakadályozza a tragédiát, és ami megelőzhetné a további hasonlókat?
1. Egy olyan hatékony igazságügyi rendszer, amelyben megvannak a megfelelő ismeretek a bántalmazás természetéről és ehhez illeszkednek az intézkedések (pl. nem az áldozat kezdeményezése a feltétele az eljárásnak és/vagy a távoltartásnak); ebben sokat segítene a parlament által tegnapelőtt elutasított Isztambuli Egyezmény
2. Nagyobb tudatosság a pszichiátriai betegségekkel kapcsolatban (pl. felvilágosító kampányok stb. formájában) és megfelelő mentálhigiénés ellátórendszer felépítése és fenntartása
3. Egy olyan családkép erősítése, amely a teljes önfeláldozás és a legitim erőszak két véglete között a szülők és gyerekek közti kölcsönös tiszteletet hangsúlyozza, mindkét fél jogainak és személyiségének védelme mellett.
(kép forrása: Borsonline)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése