A Fidzsiről származó történésznő elmeséli, hogyan váltak Óceánia országai függetlenné (már amelyik). A 20. század elején a Nemzetek Ligája már nagyjából elfogadta, hogy a gyarmatosítás csúnya dolog, viszont úgy érvelt: az óceániai szigetek lakói még túlságosan primitívek ahhoz, hogy kezükbe vegyék az irányítást, ezért más, fejlettebb nemzetek gondnoksága alá kell helyezni őket. Aztán az, hogy kinek mit jelentett ez a gondnokság, erősen változott: Új-Zéland például afölötti örömében, hogy „fejlettebb nemzet”-nek minősítették, egészen abszurd mértékig kontrollálni próbálta a felügyelete alá helyezett Szamoát, annyira, hogy egy ponton a szamoaiak petíciót írtak a Nemzetek Ligájának azzal, hogy inkább kérik vissza korábbi gyarmatosítóikat, a briteket. Az azonban általános vonása volt a rendszernek, hogy a helyi őslakosok nem elég „érettek” a függetlenségre.
Ezt az érvet ma is sűrűn hallani, bár nem pont az óceániai őslakosokkal kapcsolatban. Greta Thunberg ENSZ-ben mondott beszéde után az internetet elárasztották azok a vélemények, hogy de hát ez csak egy kislány, még csak választójoga sincs, nem is tudja, miről beszél. (Az, hogy több felnőtt tudós, köztük kedvenc Sir Davidem, ugyanezt mondja, kényelmesen elkerüli az ilyen beszólogatók figyelmét.) A tegnapi klímatüntetés Facebook-oldalán ömlöttek a kommentek olyan asszonynevű (tehát hangsúlyozottan felnőtt) hozzászólóktól, akik szerint „minek ebbe a gyerekeket belekeverni”, „azt a szegény autista kislányt is csak hurcolásszák mindenhova” és „maradjanak inkább az iskolában”. Van olyan megközelítés is, hogy de hát miért így és miért nem pártpolitikai eszközökkel; ha rámutatunk, hogy ezek a fiataloknak még nem szavazhatnak, akkor meg az az ellenérv, hogy tehát nem is érthetnek a politikához és maradjanak kussban.
A tegnap délelőtti tüntetésen, ahol többezer tizenéves között vonultam, nem volt az a benyomásom, hogy ne tudnák, miről van szó, vagy csak valakik bábként mozgatják őket saját céljaikra. A táblák nagy részéről nehezen tudtam elképzelni, hogy felnőttek diktálták volna: ilyen például a „Global warming is worse than homework”, „The planet is hotter than Harry Styles” (ez vélhetően egy pasimodell, akinek a képe is díszítette a lány tábláját), „Why study for a future we don’t have” és a némileg rétegüzenetet hordozó „There is no techno on a dead planet”. A fent idézett érvre fájdalmas ellenérvként egy tíz év körüli fiú ezzel a táblával vonult: „Bárcsak megérnénk, hogy mi is szavazhassunk!”
Egyfelől felemelő élmény volt ennyi lelkes fiatalt látni: színes hajúak és orrpiercingesek, volt, akinek kitűzőkkel volt teletűzdelve a hátizsákja, egy másik lány plüss jegesmacit szorongatott. Arra gondoltam: igen, itt egy nemzedék, aki komolyan gondolja a bolygó megmentését. Aztán sajnos az is eszembe jutott, hogy a több generációval idősebb döntéshozók pont azért nem fogják figyelembe venni őket, mert fiatalok. Pedig pont fiatal koruk miatt vannak jobban képben: sokkal jobban tudnak angolul, mint a náluk idősebbek többsége, az internet pedig a kisujjukban van, ezért könnyebben megtalálják a releváns információkat. Sőt, ők tantárgyként tanulják a környezetvédelmet az iskolában, míg nekünk annak idején azt próbálták a fejünkbe verni, hogy legyünk büszkék Magyarország szén- és olajlelőhelyeire (ami több szempontból is LOL). Amikor a felnőttek nem veszik komolyan a mai tizenévesek generációját, annak egyetlen oka az az életkori hierarchia, amelyben egyesek nagyon nem akarnak megválni domináns pozíciójuktól. Pedig a hierarchikus gondolkodás és a környezetvédelem nemcsak ilyen módon függ össze (lásd Bolsonaróról szóló posztomat: http://mmreflexiok.blogspot.com/2019/08/bolsonaro-az-esoerdok-es-homofobia.html). Kedves felnőttek és főleg politikusok: tessék elfogadni, hogy ehhez a dologhoz a fiatalok jobban értenek. És ennek értelmében tessék hallgatni is rájuk. Kösz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése