Egy ponton Rosencrantz (vagy Guildernstern? Na jó, tökmindegy) kijelenti: „Nem hiszek Angliában.” Társa megértően bólogat és empatikusan visszakérdez: „Úgy érted, csak a térképészek csínye?”
A gender szakok várható bezárása kapcsán Novák Katalin azt nyilatkozta, hogy nem hisz a genderben. Ez mondjuk meglehetősen bizarr állítás; azt gondolja talán, genetikailag kódolt az, hogy neki sminkelnie kell? (És azok a nők, akik nem sminkelnek, akkor nem is nők?) De persze tudjuk, hogy a „genderelmélet” ellenzői számára a gender nem a nemek társadalmonként eltérő viszonyainak tudományos leírása, hanem egy mumus, amivel morális pánikot lehet kelteni és elterelni a figyelmet valós társadalmi problémákról. A genderrel kapcsolatos pánik egyébként leginkább a transzfóbiában gyökerezik: az ellenzők azért próbálják kétségbeesetten a biológiára visszavezetni a nemek közti különbségeket, mert akkor lenne alapjuk nem elfogadni, hogy egyesek a születéskor kijelölt nemüktől eltérő nemben szeretnének élni. Nem véletlen, hogy a gender szakokkal kapcsolatos döntésről szóló cikkek legjellemzőbb illusztrációi a nemileg semleges vécék (köszönettel tartozom Antoni Ritának a megfigyelésért), mintha a genderkutatás fő célja a nemek közti különbségek megszüntetése lenne – és persze a vécékérdés a transzellenes aktivistáknak is vesszőparipája.
A konzervatívok számára a rossz hír azonban az, hogy a gender szakok megszüntetésével sem maga a gender, sem annak tanulmányozása nem szűnik meg. Hiszen a CEU képzései fölött a magyar kormánynak csak annyi hatalma van, hogy az akkreditációjukat megszüntetheti; magyarországi akkreditáció nélkül is tanulhatnak ott magyar diákok tömegei, akik aztán egyéb nyelvek mellett magyarul is publikálhatják tudományos eredményeiket. A magyar fiatalság egy jelentős részét az itthoni oktatáspolitika és általános társadalmi helyzet már amúgy is nyugati egyetemekre száműzte, ahol a gendertudomány a kurzuskínálat magától értetődő része, sőt számos tantárgyat eleve gender szemlélettel oktatnak – tehát a magyar vezetés tulajdonképpen hozzájárult ahhoz, hogy országunk minél több állampolgára megismerkedjen ezzel a tudományterülettel. Most még léteznek olyan szakfolyóiratok, amelyek szívesen fogadják a gender tárgyú publikációkat magyar nyelven, de ha ezeket megszüntetik, az internet akkor is számos megjelenési felületet fog kínálni a genderkutatóknak. És persze a társadalmi nemek nem tűnnek el attól sem, ha nem kutatják őket; elég egyetlen olyan nyugati filmet megnézni, amelyben akár csak egy mellékszereplő a hagyományos nemi szerepektől eltérő módon viselkedik (mint A fa alatt című izlandi filmben a cuki óvóbácsi), máris rájöhet a néző, hogy amit ő addig természetesnek vett, nem feltétlenül az. Sőt, számos transz ember története bizonyítja, hogy egyesek még modellek hiányában is megkérdőjelezik a nekik előírt nemi szerepeket. Angliát igazság szerint baromira nem érdekli, hiszünk-e benne vagy sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése