Hasta la vista!

***SPOILER***

Voltak kényelmetlen érzéseim, ahogy elkezdtem nézni a filmet. Pedig a fogyatékossággal élő szereplőket nem elesettnek, hanem nagyon is belevalónak ábrázolja, akik teljes életet élnek és még humoruk is van („Nem értem, miért nem hagyják, hogy én vezessek” – panaszkodik viccesen az aliglátó). Még csak nem is azzal volt problémám, hogy bordélyba akarnak menni, inkább azzal, hogy miért. A film kezdetén mindenki elfogadja azt az alaptézist, hogy egy fogyatékossággal élő embernek semmi esélye a párkapcsolatra, vagy akár csak a szexre, ha nem fizet érte.

Ugyanebből a megközelítésből indul ki a Légyott a hetesen című francia film, amely heves vitákat váltott ki, különösen a szexuális asszisztencia témakörében. Abban a filmben fel sem merül, hogy a főszereplő esetleg nem fogyatékossága, hanem kiállhatatlan természete miatt nem talál partnert. Az Hasta la Vista! látszólag első körben nem kérdőjelezi meg hősei meggyőződését – hogy aztán ők maguk a saját bőrükön tapasztalják meg annak hamisságát. Hiszen a három férfiból kettő szembesül azzal, hogy egy nő nemcsak részvétből vagy pénzért választhatja őt, hanem valódi, a személyére irányuló érdeklődésből. (Mondjuk az viszont, hogy a legsúlyosabban sérült szereplő marad ki ebből, ha nem is irreális, de sajnos erősíti a sztereotípiákat.)

Előfordult már velem – talán másokkal is -, hogy elkezdtem nézni egy filmet (vagy olvasni egy könyvet), de az elején megfogalmazott alaptézis annyira szemben állt a saját meggyőződésemmel, hogy abbahagytam. Az Hasta la vista! más megvilágításba helyezte ezt a kérdést. Mivel ez nem sablonra készült hollywoodi film, hanem belga (és a belgák tudnak valamit, mint ez már a Legújabb testamentum című alkotásból is kiderült), nem szabad készpénznek venni azt, amivel indítanak. És valószínűleg sokkal hatásosabb egy olyan film, amely a néző sztereotípiáiból indul ki, majd utána ügyesen megcáfolja őket, mint amelyik a politikai korrektség félreértelmezésével kínosan ügyel a sztereotíp ábrázolások elkerülésére. Utóbbi esetében ugyanis az előítéletes néző fogja legyintve kikapcsolni a számítógépet/tévét/DVD lejátszót, míg ha bevonódik a történetbe, sajátélményt szerezhet arról, hogy a fogyatékossággal élők igenis élhetnek teljes életet, egy kis segítséggel.