Az okos lány

***SPOILER***

Amikor a CEU-t először támadás érte tavaly, az leginkább az okos lány meséjére emlékeztetett: a magyar állam olyan feltételeket szabott, amelyeket az ő felfogása szerint lehetetlen teljesíteni („hozzál is ajándékot meg nem is” avagy „alkoss meg a semmiből egy év alatt egy amerikai campust”), hogy a feladatba belebukott főhőssel utána legyen ürügye rosszul bánni. A CEU, hasonlóan az okos lányhoz, mégis teljesítette a lehetetlen feladatot. Innen azonban megszűnik a népmesével való hasonlóság: a mesei igazságszolgáltatás helyett (a király feleségül veszi az okos lányt, avagy a magyar állam valamilyen módon szimbolikusan elismeri a CEU érdemeit) a magyar állam nem írta alá a CEU ittmaradását lehetővé tevő szerződést. Nem szabott újabb próbatételt, nem kötött bele a teljesített feladatba, egyszerűen csak nem csinál semmit. Indoklás nélkül.

A történet szépen mutatja a magyar diktatúra alakulását. A népmesék uralkodói jellemzően elég autoriter személyek (legalábbis nem sok mese szól parlamenti vitákról például), de még ők is általában keresnek valami ürügyet, hogy miért büntetnek meg valakit. Tavaly, a választások előtt egy évvel, a FIDESZ nem mert indoklás nélkül kirúgni egy nemzetközi hírű intézményt. Most, egy újabb kétharmad után viszont már biztosak a dolgukban, nincs szükségük még átlátszó ürügyekre sem. A „miért”-re az a válasz, hogy „csak”. Még azt is el tudom képzelni, hogy előbb-utóbb megmondják az őszintét: hogy nem akarnak egy demokráciát támogató intézményt az országban, és különben is le akarják nyúlni az egyetem által óriási befektetéssel felújított épületeket. Sejtik, hogy ez nem vetne jó fényt rájuk, de most már nem törődnek vele, hiszen övék a hatalom.

Ignatieff tegnapi bejelentésére reagálva – miszerint ha a kormány május végéig nem lép semmit, akkor az egész egyetem elköltözik Bécsbe – a Facebookon többen gyávasággal vádolták a CEU-t (és az országból szintén távozó OSI-t). Elvárták volna, hogy a férje által eltaszított okos lány (pardon, akkor már királyné) mintájára még egy kísérletet tegyenek a jó viszony helyreállítására. Azonban ezek a kritikus hangok több tényezőt nem vesznek figyelembe. Egyrészt a királynak nincsenek hátsó szándékai, ami nem mondható el a magyar kormányról. Másrészt sokkal nagyobb hatalmi egyenlőtlenség áll fenn az állam és az egyetem, mint a király és a királyné között (még a népmesék patriarchális világát tekintve is). A magyar állam nem a népmesék jó királya, aki állja a szavát, hanem az a fajta gonosz mostoha, aki újabb és újabb feladatokat talál ki mostohagyermeke vegzálására. Ha a CEU tovább küzdene az ittmaradásért, újabb és újabb feltételekkel nehezítenék meg az életét, és akár teljesen ellehetetlenítenék a működését. Végül itt sokkal nagyobb a tét, mint egy konkrét házaspár kapcsolata. Ahogyan az okos lány azért vág bele a feladatok teljesítésébe, hogy apjának ne legyen baja, úgy a CEU és az OSI egész Kelet-Európáért dolgozik, és morális kötelezettségei vannak a régió más országai felé is. Rendkívüli önzés lenne részünkről azt várni, hogy az összes környező ország tudós- és civiltársadalma támogatás nélkül maradjon egy merőben szimbolikus és nagyrészt reménytelen küzdelem miatt – főleg, hogy, mint az április 8-i eredményekből kiderült, mi magunk nem sokat tettünk bele ebbe a küzdelembe.

Persze még ha külföldről továbbra is segíteni fognak minket ezek az intézmények, Magyarország akkor is szívni fog a távozásukkal. De hát ez a népmesei igazság: rossztett helyébe rosszt várj.