Jackson

A film több perspektívából közelíti meg az abortuszkérdést. Egyfelől megismerkedünk Mississippi állam egyetlen abortuszklinikájának dolgozóival, akik pontosan látják a téma gazdasági-társadalmi vetületét; többségükben színesbőrűek és legalább egyikükről megtudjuk, hogy élete folyamán megtapasztalta azt a nélkülözést, amiben klienseik is élnek. Az abortusz betiltásáért harcoló „életpártiak” fehér, középosztálybeli, középkorú nők és férfiak, akik rendezvényeiken süteményhalmokat zabálnak (szép kontrasztban a kis konyhájában tükörtojást kotyvasztó dokival és a gyerekeinek ételt venni se tudó fekete anyukával) és fogalmuk sincs a szegények élethelyzetéről (sopánkodnak, hogy a fekete fiatalasszonynak igazán nem kéne két állásban dolgoznia, és nem gondolnak bele, hogy így is alig bírja kifizetni a lakbért).

Az „életpártiak” jellemzően a Bibliára szoktak hivatkozni és ezáltal azt a látszatot keltik, mintha az abortusz tiltása vagy megengedése pusztán morális kérdés volna: ha betartanánk a hatodik parancsolatot („ne paráználkodj”), nem lenne szükség erre a megoldásra. Csakhogy felmerül a kérdés: miért pont ezt a parancsolatot pécézték ki a konzervatívok és nem a kilenc másikat? Ott van például, hogy „Isten nevét hiába a szádra ne vedd” – hát a közmondásoktól a felkiáltásokon át az egészen durva káromkodásokig ezt kábé naponta megszegjük. Mégse látok olyan kezdeményezéseket, amelyek a káromkodások betiltását vagy megbírságolását tűzik ki célul, esetleg központokat hoznak létre, ahol az embereket indulatkezelésre vagy keresztény szempontból is elfogadható káromkodások („a manóba” stb.) használatára oktatják. Szóval miért is fontosabb a szex, mint a csúnya beszéd?

Nos azért, mert míg a káromkodás nemileg semleges jelenség (a nemileg jelölt szavak időnkénti előfordulása ellenére: sokszor hallani nőktől a „f*szom tudja” kifejezést), a szexnek és ezáltal az abortusznak nagyon is van nemi vetülete és ezáltal alkalmas lehet arra, hogy a nemek közti hierarchiát fenntartsuk. Hiszen ha elvesszük a nőktől azt a lehetőséget, hogy döntsenek arról, szülnek-e gyereket és mikor, ezzel kiszolgáltatjuk őket férfi partnereiknek. Kutatások bizonyítják, hogy a párkapcsolati erőszak gyakran akkor kezdődik, amikor a nő várandós vagy kis csecsemővel van otthon: egyrészt a GYES alacsony összege miatt anyagilag ki van szolgáltatva a partnerének, másrészt jóval kevésbé mobilis, hiszen egy (három, öt) kisgyerekkel sokkal nehezebb elmenekülni a bántalmazó elől. Egyes bántalmazók éppezért stratégiából nem védekeznek és ejtik teherbe újra és újra partnerüket, hogy ezzel is magukhoz láncolják őt. Ugyanakkor az abortusz tilalma a társadalmi osztálykülönbségek fenntartására is alkalmas. Ha az egyik államban betiltják az abortuszt, a gazdagabb nők átmehetnek egy másikba elvetetni a magzatot (ez nemcsak amerikai jelenség, az ír nők sokáig Angliába jártak abortuszra), de – mint a film egyik párbeszéde ékesen példázza – a létminimum környékén élő nők ezt nem engedhetik meg maguknak. Ugyanakkor ők azok, akiket egy újabb gyerek születése konkrétan mélyszegénységbe sodorhat – és akik a válságterhességi központoknak álcázott keresztény agymosodák legfőbb célpontjai. Szóval ez a jómódú fehér nők érdekeltsége az abortusz tiltásában: bebetonozhatják saját társadalmi pozíciójukat, ráadásul úgy, hogy jótékony és istenfélő image-et építhetnek magukról.

Az abortusz tilalma vagy egészségügyileg indokolatlan korlátozása tehát a nők elleni erőszak egyik formája, és egyben a rendszerszintű gazdasági erőszak eszköze.