Dharma és Greg macskaszittel, avagy miért más macskának lenni, mint transzneműnek

 A 80-as évek méltatlanul elfeledett vígjátéksorozatában Dharmát egyszer megkéri a szomszéd, hogy vigyázzon a macskájára. Kiderül azonban, hogy az illető "macska" valójában egy pasas, aki macskának képzeli magát és úgy is él (ld. a képen, amelynek forrása: imdb).

Az utóbbi időben viszont, mint megtudtuk, vannak páran, akik kifejezetten macska identitásúnak vallják magukat. A magyar szenzációhajhász média természetesen felkapta a hírt, és a "csúszós lejtő" érvelést használva azzal riogatja az embereket: lám, ha megengedjük, hogy valaki a születési nemétől eltérő nemben éljen, akkor előbb-utóbb ide jutunk. Ez egy újabb eszköz arra, hogy felturbózzuk a transzfóbiát, pedig a két dolognak a világon semmi köze egymáshoz.

A macska és az ember ugyanis két külön faj. Akarhat valaki úgy élni, mint egy macska (nem dolgozni, egész nap csak sütkérezni és játszani stb.), de ettől még nem lesz macska. Nem lehet egy emberi testet úgy átalakítani, hogy az illetőt utána bárki macskának nézze; van egy pasas, aki plasztikai sebészekkel macskaszerűre operáltatta az arcát, de ő se lett hiteles macska, csak simán borzalmas (ezért nem is rakom ide a képét). Se őt, se a Dharma által szittelt "macskaembert" nem lehet összetéveszteni mondjuk Figaróval a Cat Caféból:

Ezzel szemben a Homo Sapiens Sapiens férfi- és nőtagjai ugyanazon fajhoz tartoznak. Nemcsak léteznek olyan műtéti beavatkozások, amelynek segítségével olyan mértékben átalakítanak egy férfi testet, hogy az külső szemlélőnek még meztelenül is nőinek tűnjön, de felöltözve minden műtét nélkül is egy csomó emberről nem egyértelmű, hogy melyik nembe tartozik. Persze a kromoszómák számát meg ilyesmiket nem tudják megváltoztatni, de ha ránézünk valakire, nem a kromoszómáit számolgatjuk annak megállapítására, hogy milyen nemű.

 Transznak lenni nem tévképzet; a transz emberek nem azt állítják, hogy az ő testük nem is az, aminek látszik, és ami a lábuk közt van, az nem is punci, hanem fütyi. Csak azt állítják, hogy ezzel a testtel ők nem tudnak azonosulni. Amely érvelést simán elfogadunk akkor, ha egy cisz nő mellnagyobbítást vagy zsírleszívást szeretne, szóval miért gáz ugyanez a mellnagyobbítás akkor, ha egy férfi testbe született személy kéri? És ahogy a zsírleszívás után nem fogunk továbbra is úgy beszélni Béluskáról, hogy ő egy kövér ember (legalábbis amíg újra meg nem hízik, mert a zsírleszívást alkalmazóknál ez nem ritka), miért is ne tekintenénk nőnek egy olyan embert, akinek mellei vannak, még akkor is, ha szilikonból? 

 De még ez a biológiai átalakulás sem szükséges hozzá, ugyanis az, hogy férfiak vagy nők vagyunk, elsősorban társadalmi szerep, nem pedig biológia kérdése.Ezt jól igazolja az, hogy különböző interszex állapotokkal született emberek simán beilleszkednek a női vagy a férfi szerepbe, és legtöbbször nem derül ki róluk, hogy a biológiájuk eltérő, ha/amíg ezt el nem mondják. Sőt ha valaki úgy mutatkozik be, hogy ő nő, de androgén inszenzitivitási szindrómája van, akkor szerintem a legtöbb ember ezt simán elfogadja így és nem kezd azon vitatkozni, hogy de hát akkor te nem is nő vagy, hanem interszex. Egy transz nő tökéletesen meg tud felelni a legtöbb női szerepkörnek, a reprodukciós szerepeket leszámítva, (de erre elég sok cisz nő sem képes). És itt van a macskaember elásva. A transzfóbia gyökere az, hogy a nemiséget kizárólag a reprodukciós szerepekre vezetik vissza. Az ilyen idológia szerint egy nőt semmi más nem tesz nővé, csak az, ha gyerekeket szül. Persze történetileg soha nem volt olyan kor, amikor a nők szerepét ennyire redukálták volna, de egyes mai konzervatív ideológiák mégis megpróbálják, és ehhez még szerencsétlen macskákat is felhasználják (persze a "konzervatív" kicsit érdekes jelző olyasmire, ami egy sosem volt állapotot szeretne megőrizni, de ez külön posztot érdemlő kérdés). Pedig ha elfogadjuk, hogy az ember neme sokkal többről szól, mint a biológia, annak nem az lesz a következménye, hogy egy csomóan macska identitásúnak vallják majd magukat. Hanem az, hogy férfiak és nők, ciszek és transzok sokkal szabadabban élhetik meg identitásukat és szerepüket.

Orbán Viktor esete a puncsminyonnal

 A "politikus mint átlagember" propagandasorozat (amelyet mindkét oldal lelkesen művel, ld. https://mmreflexiok.blogspot.com/2021/03/a-dallas-dinasztia-es-jakab-peter.html) legújabb darabjában Orbán Viktor egy társasággal cukrászdába megy és a pultnál puncsminyont és Rákóczi-túróst rendel. Ez ugyanolyan ügyetlen propagandaimidzs, mint amikor Varga Judit csuklóján méregdrága órával veszi a csirkefarhátat, egyetlen apró különbséggel. A miniszterelnök ugyanis - a fennálló Covid-szabályozás ellenére - nem visel maszkot. Kormánypárti források ezt azzal próbálták magyarázni, hogy Orbánék asztalnál ülő fogyasztóvendégek voltak, akikre nem vonatkozik a maszkviselési kötelezettség - csakhogy ez esetben rosszul tudják a törvényt, ugyanis az asztalnál fogyasztó személyeknek is fel kell venniük a maszkot, ha odamennek a pulthoz. A tárgyban született egyik mémben OV képe alatt Sheldon magyarázza az értetlenkedő Leonardnak, hogy az autizmussal és bizonyos fogyatékossággal élők mentesülnek a maszkviselet alól. Ezt a mémet itt egyrészt azért nem osztom meg, mert elvből nem posztolok Orbánról képet, másrészt meg mert a fogyatékossággal élők számára sértő lehet, hogy a miniszterelnökhöz hasonlítják őket.

Na de ha a fenti magyarázatok egyike sem stimmel, vajon miért nem visel Orbán maszkot? Nem hiszem, hogy azért, hogy mindenképpen felismerjék; a Covid első hulláma alatt készültek képek és videók kórházi látogatásairól, amelyeken teljes vegyvédelmi öltözetet viselt, épp csak a szeme látszott ki. Azt se hiszem, hogy a PR-osai annyira szarok lennének, hogy rendszeresen engednek becsúszni ilyen malőröket, ugyanis nem ez az első (ld. https://mmreflexiok.blogspot.com/2021/05/orban-viktor-es-porkoltszaftos-kezcsok.html). Arra jutottam tehát, hogy az egyszerű magyarázat: azért, mert megteheti. Ahogyan Szájer számára se lett semmi komoly következménye annak, hogy megszegte a brüsszeli Covid-rendszabályokat (meg mellesleg kábítószert birtokolt és ellenállt az őt letartóztatni kívánó rendőröknek), Orbán Viktor is büntetlenül megteheti, hogy nem tartja be a saját maga által hozott törvényeket. És bízik benne, hogy így is újraválasztják, ahogyan a győri polgármester Borkai Zsoltot a szexbotránya után. Hiszen a politikai vezető felül áll a törvényen, sőt ő maga a törvény (szintén a napokban egy bírósági ítélet indoklásaként konkrétan Orbán Viktor egyik interjúját idézték). És ezzel vége is a jogállamnak, hiszen annak definíciója, hogy a törvény mindenkire egyformán vonatkozik. Magyarországon ez a gyakorlatban már régóta nem így van, de most már nyíltan ki is merik mutatni.

A képen látható bécsi puncsminyonok ezzel szemben rózsaszín háromszöget formáznak, ami köztudottan meleg szimbólum. Ne hagyjuk hát, hogy a FIDESZ kisajátítsa ezt a kedves rózsaszín süteményt, amely éppúgy nem diszkriminál, ahogyan a törvényi szabályozásnak sem kellene.

Menj tovább, avagy mi köze a salvadori abortusztörvénynek a meleg sótartóhoz

 

Salvadorban van a világ egyik legszigorúbb abortusztörvénye: egy nő akkor sem vetetheti el a magzatát, ha kiskorú vagy megerőszakolták. A filmben szereplő, 17-ek néven elhíresült nők története azonban még ennél is durvább, hiszen esetükben szó sem volt abortuszról: a rendőrség egy vetélésre vagy halvaszülésre fogta rá, hogy szándékosan akarták megölni a kisbabájukat, noha a főszereplő, a plakáton is látható Teodora ügyének leírásából egy nagyon kezdő krimiolvasó is percek alatt leveszi, hogy szó sem volt ilyesmiről. Salvador vezetői azonban annyira rettegnek az abortuszról és az annak hatására bekövetkező "genocídiumtól", hogy amint csak 1% esélye van a szándékosságnak, gyorsan 30 évre lesittelik az illetőt (nem gondolva bele, hogy így aztán pláne nem fogja szaporítani a nemzetet).

Nem tudtam nem párhuzamot látni azzal, ahogy Magyarországon az elmúlt év során az LMBT+ emberektől való rettegés olyan extrém reakciókhoz vezetett, mint hogy megvernek két lányt az utcán szivárványszínű ruhája miatt, felháborodnak az óvoda falára festett szivárványon, vagy melegpropagandának bélyegeznek egy első látásra félig női, félig férfiruhát viselő színpadi szereplőt, akiről a darabot nézve kiderül, hogy só- és borstartót próbál megjeleníteni (https://hirklikk.hu/kozelet/homoszexualisnak-nezte-a-sotartot-a-fideszes-kepviselo/392851). És ahogy Salvadorban, Magyarországon is véres szájú politikusok játszanak fontos szerepet a pánikkeltésben, a keresztény egyházak meg rátesznek egy lapáttal.

Gilbert Herdt mint melegekkel foglalkozó antropológus sokmindent tud a morális pánik jelenségéről. Az ő definíciója szerint a morális pánik az, amikor az egyén és a társadalom túlreagál egy vélt vagy valós fenyegetést, extrém esetben a veszélyesnek kikiáltott csoport jogait is korlátozza. A morális pánik népszerű eszköz a populisták körében, hiszen attól, hogy "jönnek a dzsenderek/migráncsok/gyereküket elvetető nők/stb. és veszélyeztetik a nemzet jövőjét" csak egy lépés az, hogy "és ettől csak mi tudunk megvédeni titeket, szavazzatok ránk!" Az emberek meg annyira rettegnek, hogy nemcsak a veszélyesnek gondolt jelenséget igyekeznek tűzzel-vassal irtani, hanem bármit, ami hasonlít rá. Épp ezért rossz hírem van azoknak, akik megnyugodva hátradőlnek, hogy őket szerencsére nem pécézte ki senki. Ugyanakkora esélyük van nekik is, hogy "biztos, ami biztos" alapon őket is az ellenség közé sorolják, mint egy elvetélt fiatalasszonynak vagy egy sótartónak.

Soyalism

 ***SPOILER***

https://www.youtube.com/watch?v=ksrc7eI3IMY&ab_channel=DWDocumentary

Miért irtják az esőerdőt Brazíliában? Részben persze az ott található értékes fafajok miatt, leginkább azonban azért, hogy szóját termesszenek a helyén. A gyakori tévhittel ellentétben ezt a szóját nem arra használják, hogy a vegánoknak szójavirslit csináljanak belőle (arra teljesen elegendő az Európában termesztett szója), hanem takarmánynak a nagyüzemi sertéstenyésztéshez. Ez az egyik oka, hogy a sertéshúsnak hatalmas az ökológiai lábnyoma, amellett persze, hogy nem is egészséges. A nyugati világban egyre többen igyekeznek leállni vele, ám továbbra is hatalmas piaca van - méghozzá Kínában. A kínaiak többsége ugye sokáig olyan szegénységben élt, hogy egyáltalán nem jutott húshoz (egy Kínában járt ismerősöm mesélte, hogy eredetileg nincs is a nyelvükben szó arra, hogy "vegetáriánus", hiszen az az alapértelmezett állapot). Amióta fellendült a kínai gazdaság, mindenki nagy örömmel vásárol mindenfélét, akármilyen környezetromboló legyen is az (a sertéshús mellett még az autó az ilyen eklatáns példa). Kit érdekel, hogy pusztul a bolygó, de mi legalább jól élünk. Ami még szomorúbb, a kínai kormány maga is rátesz egy lapáttal, amikor kifejezetten buzdítja az embereket a sertéshús fogyasztására.

Látható tehát egy Kelet-Nyugat ellentét abban, ahogyan a környezeti kérdésekhez hozzáállunk; épp ezért érvelnek egyesek azzal, hogy amikor mi az EU-ban igyekszünk csökkenteni az ökológiai lábnyomunkat, azzal a saját lelkiismeretünkön kívül másnak nem nagyon használunk, hiszen a kínaiak sokkal környezetrombolóbb módon élnek és sokkal többen vannak. De ha ettől a pesszimista megközelítéstől eltekintünk és körülnézünk saját házunk táján, szintén nem túl biztató a kép. Németh Szilárd pacallal, Orbán Viktor disznóöléssel pózol, hogy a FIDESZ-szavazókat megnyerje (miközben persze hasonló típusú kaják miatt Jakab Pétert leprolizzák, de ez más kérdés). Pusztítják a Fertő-tavat, a Velencei-tavat. És a propagandának meg is van az eredménye: az olyan kommentekre, amelyek felhívják a figyelmet a környezeti változásokra, gyakran gúnyos röhögés a válasz. Van, aki örül a globális felmelegedésnek, mert milyen klassz lenne egész évben strandra járni. Arra a hírre, hogy az ellenzék külön pozíciót tervez létrehozni a klímaváltozással kapcsolatos ügyekre, komment: "Ez most a legfontosabb?" Igen, kedves választó, globálisan nézve kicsit fontosabb, hogy ne pusztuljon ki az emberiség, mint hogy mennyibe kerül a csirkefarhát és van-e dugó a rakparton.

Globálisan nézve persze az a nagyobb baj, hogy Kínában nem propagálják a környezettudatosságot. Lokálisan nézve viszont az is baj, hogy Magyarország ebből a szempontból (is) sokkal inkább Kelet, mint Nyugat.

Védelem alatt

 Ez a magyar doku egy olyan szociális munkás életét mutatja be, aki egy védett házban dolgozik - vagyis olyan helyen, ahová párkapcsolati erőszak elől menekülhetnek el a bántalmazottak. A védett házak lényege az, hogy titkosak, így a bántalmazó nem találhat rá áldozatára. Ebben a filmben azonban mutatják a házat, sőt arccal jelennek meg az ott lakó nők is, így már amikor annó megnéztem, felmerült bennem: ennek alapján nem ismerhetnek rájuk a falubeliek vagy akár azok, akik csak átutazóban vannak arra? És egyfelől persze fontos filmet készíteni arról, mik azok a védett házak és miért fontosak, másfelől meg lehetett volna próbálni anonimizálni legalább a szereplőket, ahogy az Isten hozta Csecsenföldön! című filmben tették (ami amúgy jövő héten ismét látható lesz a BIDF-en: https://mmreflexiok.blogspot.com/2020/11/udvozoljuk-csecsenfoldon.html). A három főszereplő szerencsére már nincs a védett házban, így nem sodrom őket veszélybe azzal, hogy a filmet reklámozom.

Mai hír, hogy egy bántalmazott nő, aki továbbra is kommunikált bántalmazójával, gyermeke apjával, véletlenül olyan dokumentumot osztott meg, amiből a bántalmazó megtudta a védett ház címét, odament az áldozatért és kényszerítette, hogy vele menjen. (https://444.hu/2022/01/17/vedett-otthonbol-rabolta-el-a-feleseget-es-a-gyereket-egy-kaposvari-ferfi?fbclid=IwAR0YjlqFLm6XnWd4tkKCPBZqy3b7I_wWa9MsJGmDRXxAR-205B7vIRP1rmI) Nekem rögtön az jutott eszembe, hogy ez a védett ház többi lakójára is veszélyes lehet, hiszen ha nyilvánosságra kerülnek az információk, őket is megtalálhatja a bántalmazójuk. Ráadásul az őket segítő szervezetnek is új helyet kell találnia, ahol a párjuk elől menekülő nők biztonságban lehetnek.

Társadalmi szinten fontos lenne, hogy bekerüljön a köztudatba a védett ház intézménye, hogy ez miért fontos és miért kell ennyire titkolózni körülötte. Ezért egyaránt felelősek a védett ház lakói és mindenki más is, aki filmet, blogposztot vagy bármilyen más nyilvános dokumentációt készít a témából. Az emberi kíváncsiság általános, és nyilván engem is érdekelt volna mondjuk a csecsenföldes dokuban szereplők valódi arca, de közben meg értettem, hogy ha megmutatnák, azzal saját életüket veszélyeztetnék. Ha csak ilyen kevéssel is, mindannyian tehetünk az áldozatvédelemért.

(Éppezért én is egy olyan képet posztoltam a dokuból, amin a szocmunkás főszereplő és nem az általa segített nők valamelyike látható. A kép forrása verzió.org.)

Justo Zamarro: Salir de casa

 

A regény egy olyan városban játszódik, ahol  egy szörnyű pandémia miatt az emberek egy éve nem mennek ki az utcára, legfeljebb a közeli kisboltba hetente egyszer, és még az egészségügyi dolgozókat is zárt ablakok mögül tapsolják meg, nehogy a vírus bejusson az ablakon. Információhoz csak az államilag irányított médián keresztül jutnak. A történet hősei azonban különböző okokból kénytelenek elhagyni otthonukat, és az utcán szembesülnek azzal, hogy nem minden igaz, amit a hírekben látnak.

A regény a koronavírus-járvány első hulláma alatt íródott, így tekinthetjük szerzőjét egy optimista látnoknak. Engem most mégis az a vonulata érdekel, hogy honnan szerzik az emberek az információikat. Már korábban írtam arról, mennyire problémás ilyen szempontból Magyarországon a sajtószabadság hiánya (pl. itt: https://mmreflexiok.blogspot.com/2020/11/hanna-arendt-origins-of-totalitarianism.html, illetve az ebben hivatkozott más posztokban). Mostanában két látványos illusztrációja a problémának Homonnay Gergely halála és a koronavírus-járvány. Noha Gergely ügyvédje kimondta, hogy a magyar sajtóban közölt információk nem mindegyike felel meg a valóságnak, mégis mindenki ezek alapján alkot véleményt, hiszen az olasz sajtó sokkal pontosabb cikkeit még google translate-tel se tudja olvasni. (És akkor még az olasz nem is számít kisnyelvnek - képzelem, mi lenne, ha szegény Gergelyt mondjuk Észtországban éri a halál.) És persze mindenki csak azt a médiát olvassa, amit amúgy is szokott (ld. erről a fenti cikkemet), és simán lehülyéz mindenkit, aki tőle eltérő véleményen van - pedig lehet, hogy csak más oldalakat olvas.

A Covid kapcsán Magyarországon pont az ellenkezője figyelhető most meg, mint Justo Zamarro könyvében. Hiába haladja meg az esetszám és a súlyos betegek száma is azt az arányt, ami mellett korábban mindent lezártak, hiába figyelmeztetnek a járványügyi szakértők, a kormány nem rendelt el további korlátozásokat, és ezért az emberek se félnek annyira a fertőzéstől, mint régen. Olyan ismerősök, akik az első hullám alatt hetekig ténylegesen nem mentek ki az utcára, most simán meglátogatják covidos családtagjaikat, majd utána szabadon mászkálnak a városban, dolgozni és bulikba járnak. Nyilván az oltás sokaknak a szorongását csökkentette, de olyanokra is igaz mindez, akik a jelenlegi szabályozás értelmében nem minősülnek védettnek. Csak az elmúlt 2 hónapban több magyarországi ismerősöm lett covidos, mint az év korábbi részében összesen, és míg korábban senkit sem ismertem, aki meghalt volna koronavírus-fertőzésben, nemrég az ismeretségi körben két ilyen haláleset is volt. Más országok korlátozásokkal és/ vagy az oltások és tesztek ösztönzésével próbálnak véget vetni a pandémiának, de Magyarországon nemcsak a szabályozás, hanem az átlagember sem tükrözi a járványveszélyt. Hiszen nem kell félni, ha a sajtó nem írja.

Neujahrskonzert 2022, avagy pofázzon-e a karmester

 A Bécsi Filharmonikusok 2022-es újévi koncertjén szokatlan dolog történt. Daniel Barenboim karmester a Donauwalzer előtt rövid beszédet intézett a közönséghez arról, hogy a Covid elválaszt bennünket, de igyekezzünk példát venni a zenekarról, akik harmóniában, egymásra odafigyelve összedolgoznak és egységet alkotnak.

Ilyenkor szoktak jönni a kommentek a közösségi oldalakon, hogy ez is minek pofázik bele, lassan már mindenki Covid-szakértő akar lenni (persze főleg azoktól jönnek ezek, akik nem értenek egyet a megszólalóval vagy kifejezetten utálják mint művészt). És tény, hogy tud idegesítő lenni, amikor no-name helyi celebek jobban vélik ismerni a vírus természetét, mint Karikó Katalin. Daniel üzenete azonban nem orvosi, hanem emberi üzenet volt. És igaz, hogy elég közhelyes és már sokan elmondták - de nem szabad kihagyni a számításból azt, hogy egyesek talán most hallották először. Mint korábban már kifejtettem (https://mmreflexiok.blogspot.com/2020/09/elolanc-az-szfe-ert-az-uj-48.html), a művészek szava több mindenkihez eljut, mint a tudósoké vagy a politikusoké; biztos sokan vannak, akik nem olvassák a Covid1001 oldalt (de azért idelinkelem, hátha: https://www.covid1001.hu/) és nem hallgatják a köztársasági elnök újévi köszöntőjét, viszont az újévi koncertet nézik, már csak sznobizmusból is. Szóval üzenem minden művésznek, aki minimális szinten is szívén viseli az emberiség jövőjét: ragadjon meg minden alkalmat, hogy az emberi szolidaritás üzenetét megpróbálja elültetni a nagyközönségben. Legyen olyan, mint Daniel Barenboim.