A poén aranyos, csak ott a gond, hogy a kutató teljesen komolyan gondolta. Pedig van néhány tényező, amit figyelembe vehetett volna. Például, hogy mind a csokoládéfogyasztás, mint a tudományos kutatás, a technikai haladás és a természeti törvények megismerése olyan dolgok, amelyek a nyugati kultúrát jellemzik, márpedig ez utóbbihoz kapcsolható a Nobel-díj is. Simán lehet egy csomó (csokifogyasztás nélkül is) hihetetlenül tehetséges ember, akikből azonban sose lesz Nobel-díjas, mert inkább szufi hittudománnyal vagy sámángyógyítással foglalkoznak. A másik elfeledett tényező, hogy a csokoládé csak nálunk hétköznapi cikk; vannak országok, ahol még a zöldség is luxusnak számít, nemhogy a Milka. És pont ezekben az országokban kevés embernek van esélye arra, hogy eljusson az egyetemre vagy akár a középiskolába, mert pl. vagy nincs is ilyen a menekülttáborban, vagy a családnak nincs pénze tankönyvekre, vagy a gyerekek már kiskoruktól fogva dolgoznak, hogy kiegészítsék a család szűkös jövedelmét. Nekik aztán se csoki, se egyetem. Tehát a csokoládé és a Nobel-díj nem ok-okozati összefüggésben állnak, hanem ugyanannak a jelenségnek két következménye.
Nem gondolom persze, hogy a cikk megosztói közül ez senkinek se tűnt volna fel; egyszerűen viccesnek találták, hogy lett egy jó ürügyük több csokit enni. Csakhogy ez sajnos jó példája annak, hogyan lehet nem venni tudomást a globális társadalmi igazságtalanságokról. És persze kényelmetlen ezekkel szembesülni és átérezni saját privilegizált helyzetünket, amikor sokkal jobban szeretünk a nyomorunkon keseregni. Nem beszélve arról a tényről, hogy mi is tettestársak vagyunk a Harmadik Világ nyomorában, amikor például nem fair trade csokit veszünk a boltban. Az etnocentrizmus vicces egzotikummá zsugorítja a világméretű egyenlőtlenségeket, és ezáltal hozzájárul azok fennmaradásához.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése