***SPOILER***
Az izlandi férfiak igen nagyra vannak saját lovastudományukkal, ezért eleinte csak fitymálják a fiatal svéd lányt, aki egy kékszemű kancát akar befogni. Persze a műveletet a pasik cseszik el (akik egyes elméletek szerint nem tudnak egyszerre két dolgot csinálni, így kötelet fogni és alkoholizálni sem), és nemcsak a kívánt állat, hanem a fél ménes kiszabadul. Bár a férfiak nem bíznak az akció sikerében, Jóhanna egyedül ered utánuk. Nemcsak őket találja azonban meg, hanem az öreg Hildurt is, akinek szemébe pattant a szögesdrót. Jóhanna összeköti a lovakat, felülteti a megvakult Hildurt az egyikre és visszaindul; útközben még feltartóztat egy buszt, amelyen Hildur fia utazik, és rábízza a sebesültet. Mikor visszaér társaihoz, azok lelkesen ünneplik, ő pedig vidáman iszik és tubákol velük. Nő és külföldi létére befogadták.
A Jóhanna-epizód több, mint a sok filmből ismert „a nő bebizonyítja, hogy ér annyit, mint egy férfi” klisé. Jóhanna ugyanis az egyetlen olyan ember a filmben, aki együttérzést és törődést mutat mások iránt; a lovastúra-vezető lazán elfeledkezik a vágtázni nem tudó és ezért lemaradó turistáról, a farmer lezárja az évszázadok óta használt gyalogösvényt, egy másik illusztris úriember pedig lelövi büszkeségét, a hófehér kancát, mert az (nem egészen saját hibájából) nevetségessé tette a falubeliek előtt. Jóhanna tehát - ha nemi sztereotípiákban gondolkozunk - nemcsak van olyan jó, mint egy férfi, de olyan jó is van, mint egy nő. A rendezők nemzeti öniróniáját vélem felfedezni abban a tényben, hogy ezeket az értékeket egy külföldi szereplő testesíti meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése