Egyetemista idegenvezetőnktől nemcsak az épületekről, hanem az egyetemi életről is sokat megtudtunk. Így derült ki, hogy az impozáns külső mögött komoly problémák húzódnak. Az „impozáns belső terek” nehezen fűthetőek, az egyetem hatalmas összegeket költ fűtésre; az összes nyelvszak egy épületbe költözött, de nincs elég szemináriumi termük; a számítógépes szerver összeomlik, ha mind az 500 diák egyszerre megy fel rá; sajnálják, hogy kevés diák sportol, viszont a sportközpont épülete bármikor összeomolhat; a nagyelőadóba nem lehet akármikorra előadást szervezni, mert X.Y. tanár úr ott szokott gyakorolni az orgonán; a közelmúltig a könyvállomány szétforgácsolódva az egyes tanszéki könyvtárakban kapott helyet; a campus közelében csinos házakban tanári lakások épültek, amelyeket azonban tanári fizetésből nem lehet kifizetni; a lánykollégiumhoz vezető ösvény éjszaka nincs kivilágítva; satöbbi…
Arra gondoltam, hogy a mi egyetemünk is tulajdonképpen műemlék jellegű épület. Ám nekem, ahogy valószínűleg sok más diáktársamnak, ez nem szokott eszembe jutni. Minket az érdekel, hogy normálisan fűtött termekben legyenek az óráink, ahová a diákok be is férnek; hogy rendesen működjön a számítógépes rendszer; hogy tanárok és diákok biztonságos és megfizethető helyen lakhassanak; hogy az egyetemi könyvtár bármely anyagához bármelyikünk hozzáférhessen; hogy a tanulás prioritást élvezzen az egyéb programokhoz képest. (Nem állítom, hogy ezek mindegyike 100%-ban megvalósul, de legalább közelít.) Ugyanis a színvonalas oktatásnak és tudományos munkának ezek feltételei, míg az épületek esztétikuma csak nem feltétlenül szükséges plussz. Ámde úgy tűnik, egy magyar egyetemnek (és az azt tervező építészeknek) nem ugyanez volt a sorrend.
A hallgatói keretszámok csökkentése, a teljes karok megszüntetése stb. mellett az egyetemi épületek alkalmatlansága is azt sugallja: ebben az országban nem tekintik fontosnak, hogy megfelelő számú és képzettségű fiatal diplomásunk legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése