A film négy főszereplőjéből kettő egyszerűen sok macskát tart, a másik kettő viszont önjelölt macskamentő és macskagyűjtő. Csapdával járják a környéket és befogják az arra járó kóbor macskákat (sőt egyikük tüzelési időben bármely kint kószáló macskát, abból a célból, hogy ne szülessen több kiscica). Mindketten több mint száz macskát tartanak a házukban, és büszkék magukra, amiért a szegény kis hontalanoknak otthont teremtettek. Pedig az állatvédő egyesület képviselője elmondja, amit én amúgy is tudtam: a kóbor macskák gyakorlatilag vadállatok módjára tökjól elvannak az utcákon. Nekik sokkal fontosabb a szabadságuk, mint az, hogy kapjanak ugyan rendszeresen kaját, de azon az áron, hogy összezsúfolják őket és ne legyen saját mozgásterük. Ami pedig a szeretetet illeti, nem sok simogatás juthat egy macskára ott, ahol száznál többen vannak.
Gyakran mondják, hogy valakinek az állatokhoz való hozzáállása tükrözi azt, hogyan viselkedik emberi kapcsolataiban. De azt gondolom, sok olyan "macskamentő" él köztünk, akinek egy darab macskája sincs. Ezek azok az emberek, akik nagyon szeretik barátaikat, párjukat vagy családtagjaikat, de nem veszik figyelembe, azoknak mi a jó. Ilyen ember volt a nagyanyám, aki kajával tömte cukorbeteg férjét; ilyenek azok a szülők, akik tizenéves lányukat eltiltották a párjától csak azért, mert történetesen az is nő volt; és még nagyon sokan, akik ártanak másoknak, de közben meg vannak róla győződve, hogy önzetlenül és mélyen szeretnek. Pedig az igazi szeretet odafigyel a másikra, tiszteletben tartja annak az igényeit és a szabadságát. Ez például olyasmi, amit tanulhatunk a macskáktól. Mert közülük például egyik sem próbál önjelölt embergyűjtő lenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése