Korcs szerelmek

***SPOILER***
Egész csapat kutya követi mindenhová az idős hajléktalant. Ők a családja: szeretettel gondozza, ápolja őket. Amikor egy súlyosan sebesült kutyát talál az utcán, őt is befogadja, ellátja sérüléseit. Nem sejti, hogy az állat kiképzett harci kutya. Mikor rendbejön, a férfi egy nap arra tér haza, hogy összes többi kutyája átharapott torokkal hever lepusztult otthonában; a legszebb és legkedvesebb, egy hófehér spicc, a karjaiban leheli ki a lelkét.

Ami számomra a legmegdöbbentőbb: a hajléktalan nem kergeti el a gyilkos kutyát. Ezután vele kettesben járja az utcákat. Ilyen hatalmas lenne a képessége a megbocsátásra? Ennyire megszerette volna az állatot? Vagy talán felelősséget érez iránta, miután megmentette az életét? Esetleg csak a magánytól retteg, és inkább maga mellett tart egy olyan állatot, ami mélységes fájdalmat okozott neki, semhogy egyedül maradjon a világban?

Vajon egy olyan ember, akinek csak terhet jelentek és fájdalmat okozok – igaz, önhibámon kívül, de hát a harci kutya se tehet arról, hogy erre képezték ki -, miért marad meg mellettem? Felelősségtudatból vagy a magány elől menekülve? És hányan kapaszkodnak olyasvalakibe, aki miatt szenvednek, noha sokkal jobbat érdemelnének – de ehhez be kellene vállalniuk, hogy az ő megtalálásáig egyedül maradnak? Ami nekem jól jön, de nekik nem annyira.