2024. november 13., szerda

Szabó T. Anna: Zsoltárszimfónia

 ***SPOILER***



Szabó T. Anna az általam ismert legérzékenyebb, legtudatosabb feminista novellaírónő Magyarországon. Ez a novellája egy nagyon nagy tabutémát boncolgat, és azért is írok róla, hogy kicsit láthatóbbá tegyem, mert az elmúlt évek pedofilbotrányai kapcsán előkerülhet ez az érv, elsősorban az elkövetők részéről. Hogy tudniillik az áldozat saját maga is akarta.

Ezen a ponton egyrészt hivatkoznék Perintfalvi Rita könyvére (Amire nincs bocsánat), aki nagyon szépen kifejti azt a hatalmi egyenlőtlenséget, amely egy egyházi személy és a nyájába tartozó emberek között fennáll, és ami miatt egy ilyen viszony soha nem lehet egyenrangú. Egy papnak nem lehet nemet mondani, a kevésbé tapasztalt hívő akár bűnnek is gondolhatja a nemet mondást, főleg, ha a pap is ezt sugallja. A novella hősnője azonban valóban szerelmes a papba. Beszélhetünk akkor erőszakról?

Szerintem igen. Egyrészt nagyon jól látjuk, hogy a pap iránti szerelem a kislány számára menekülés szomorú Hamupipőke-életéből, amelybe csak a pap vezette kóruspróbák hoznak némi változatosságot. Másrészt elég egyértelmű a novellából, hogy a papba pont az elérhetetlensége miatt szeretett bele, ahogy más tinédzserek K-Pop zenekarok énekeseiért rajonganak. Ez biztonságos módja a szerelem megélésének, hiszen feltételezi, hogy a pap - a köztük levő hatalmi különbség és a cölibátusi fogadalom miatt - úgysem fog semmit csinálni. A kislány szerelmes volt a papba, még szexuális élvezetet is megélt ennek kapcsán, de nem állt szándékában ezt a pappal együtt megélni.

A novella végén a pap levelet ír a lánynak, amiben kvázi őt teszi felelőssé a történtekért, őt vádolja, amiért "elcsábította". Ez az erőszaktevők klasszikus hárítása. Valójában akármennyire szerelmes volt is a kislány, a papnak tartania kellett volna a határokat, egyrészt mert ezt fogadta meg annak idején, másrészt mert ha egy kicsit belegondol a kettőjük közötti hatalmi különbségbe, akkor nem él vissza a helyzetével. Szóval mindig gyanakodjunk, amikor az erőszakkal vádolt személy azt mondja, hogy a másik is akarta. Nem tudhatjuk, mit akart a másik pontosan, ő meg a saját privilegizált helyzetéből pláne nem.

(A novella a képen látható kötetben van.)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése