***SPOILER*** (már ha ennek egy zenemű esetében van értelme)
A művet azzal hirdették, hogy a szerző afrikai gyűjtése inspirálta. Azt vártam tehát, hogy afrikai dallamokat épített be egy kórusműbe. Ehelyett egy – tagadhatatlanul dobokkal felerősített – tök európai zene szólalt meg, amely aztán időnként elhallgatott, és felvételről szólaltak meg a zeneszerző által gyűjtött mindenfélék – népdalok, esőkopogás, tehénbőgés, sőt müezzin hívása (keresztény misében ez kifejezetten fura volt).
Nemcsak az a bajom ezzel, hogy az én definícióm szerint a zeneszerző zenét szerez, nem pedig az általa gyűjtött zenéket változtatás nélkül lejátssza; ha nem kíván ezekkel semmit se csinálni, készítsen belőlük antropológiai dokut. Én semmi olyat nem érzékeltem, hogy az afrikai dallamok bármilyen módon beépültek volna a kórusműbe – a dobot azért enyhén szólva nem tekintem ennek jeléül, főleg az Üstdobszimfónia és hasonlók fényében. De az még a kisebbik baj, hogy a zeneszerző beígér valamit és nem tudja betartani (láttunk már ilyet, és politikusok kivételével elfogadhatónak tartom). A nagyobb gáz az, ahogyan Afrika megjelenik ebben az egészben.
Már korábban írtam arról (2019. január 30-i posztomban), hogy nem tekintem feltétlenül bajnak, ha a multikulti jegyében más kultúrák elemeit építjük be a sajátunkba, sőt sokkal okésabb, mint amikor csak a nyugati kultúra árasztja el a világ más tájait és semmilyen átvétel nincs a másik irányba. Viszont ez akkor oké, ha a másik kultúrát egyenértékűnek tekintjük, tehát pl. zavarna, ha egy akciófilmben az összes rossznak rasta haja lenne, az összes jónak meg európai jólfésült. Kicsit hasonló történik ebben a darabban, ahol egy nagyon klasszikusan keresztény zeneművet állít szembe a szerző a „primitív” Afrika még nem is kizárólag emberi hangjaival. Ha tényleg tetszett járni Afrikában, akkor valószínűleg tetszett látni városokat, hivatalokat, boltokat, buszokat is (na jó, ez utóbbiakat nem akkor, amikor a menetrend mondta). Az afrikai kultúráknak (és igen, ez többes szám) vannak olyan részei, amelyek egyenértékű stíluselemként beemelhetőek a miénkbe, de egy ilyen éles szembeállításnál óhatatlanul az egzotikum szintjére redukálódnak. Az egzotikum pedig mindig olyasmi, ami fura és nem egyenértékű a miénkkel. Arról nem is szólva, hogy egy afrikai valószínűleg enyhe döbbenettel hallgatta volna ezt a zeneművet és nem érti, hogy mi köze van a szerző által írt szakaszoknak Afrikához vagy az afrikai (olykor muszlim) dallamoknak és más hangoknak a miséhez. Persze vannak Afrikában keresztények, és az ő keresztény dalaikra jól lehetne építeni egy modern zeneművet. Így azonban, mint András megállapította, ez a darab „a hutu, a tutszi, a zulu és minden más afrikai nép meggyalázása."
Utóbb megtudtam, hogy ez a mű már bemutatója idején, a 70-es években nagy vitákat kavart pont azért, mert az afrikai dallamok felhasználásának módját sokan kolonializmusnak érezték. Csak Magyarországon juthat eszébe valakinek, hogy egy nemzetközi kórusverseny nyitóhangversenyén - amelyben számos volt gyarmati ország, köztük Új-Zéland és Indonézia, is képviselteti magát - egy ilyen darabot adjon elő. Éljen a társadalmi tudatosság :-(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése