A "barátságos bálna" szindróma oka máig ismeretlen. Mexikó óceáni partvidékének egyik öblében a bálnák odaúsznak a turisták csónakjaihoz és hagyják magukat megsimogatni. A tudósok meg törik a fejüket, hogy miért is csinálhatják ezt. Persze elég kézenfekvő válasz (bár a filmben nem hangzik el), hogy az érintés fontos az anyabálna és borja kapcsolatában, mint ahogy a cicák is azért szeretik a simogatást, mert arra emlékezteti őket, ahogy anyukájuk mosdatta őket kölyökkorukban. De ez mind nem magyarázza, miért akarnak állatok emberrel barátkozni.
Mert ha belegondolunk, nemcsak a bálnák ilyenek. A facebookon most mennek körbe a posztok arról a macskáról, aki egy rotterdami villamosmegállóban 10 éven át barátkozott a vadidegen utasokkal. Én is ismerek Budapesten ilyen buszmegállói macskát, és amikor Izlandon jártam, közvetlenül a hajónk mellett úszott egy bálnaborjú - talán engedte is volna simogatni magát, ha többméteres kezünk lett volna, amivel lenyúlva elérjük. És ki ne emlékezne a jelenetre, amikor David Attenborough-t szó szerint levette a lábáról egy gorillacsalád?
A pszichológusok szerint az intelligencia és a kíváncsiság összefügg. Nem kell hát csodálkoznunk rajta, hogy a legértelmesebb állatfajok - cetek, főemlősök, macskafélék - érdeklődéssel közelednek az emberhez. Ahol nem az az élményük, hogy az ember ellenség, képesek békében élni és őszinte barátságokat kötni velünk. Persze ehhez az kell, hogy figyelembe vegyük az ő igényeiket és alkalmazkodjunk hozzájuk. Ha ezt megtesszük, megvalósulhat az a harmónia ember és állat között, amit a mexikói bálnanéző turisták megtapasztalhatnak. És talán megértjük, milyen lehetne a Föld, ha nem akarnánk mindenáron uralkodni rajta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése