Pánik (Nemzeti Színház)

A Bridget Jones naplójában van egy rész, amikor Bridgetet a pasija jól kiröhögi a polcán sorakozó önsegítő könyvek miatt. Mégis mit képzelnek a csajok, hogy könyvből lehet megtanulni a párkapcsolatok működését, az önbecsülést meg mittudomén? Bridget belegondol és kidobálja a könyveket. Aztán egyszer ő is elmegy a pasi lakására, és meglepve fedezi fel, hogy a könyvespolca tele van önsegítő könyvekkel.

Hát ja, nem újdonság, hogy a pasik ugyanolyan bizonytalanok magukban, mint a nők. (Főleg a magyarok, meg a finnek is.) És ők is ugyanúgy bedőlnek az álpszichológiai hókuszpókuszoknak, ugyanúgy belekapaszkodnak minden szalmaszálba a búzafüves joghurttól a boksz aerobikig: hátha majd ez lesz a megoldás az összes problémájukra. És persze mindezt csináld magad alapon, hiszen ha a pszichológus nagyrészt csak ül és hallgat, akkor a legjobb barátod ugyanúgy le tud veled folytatni egy terápiát, nemde?

A darab egyik tanulsága, hogy a pszichológiához azért kell némileg érteni, ha használni akarja az ember, különben rendkívül komikus eredménye lesz a dolognak. („A munkámmal segítek jobbá tenni a világot és kiteljesíteni önmagam”-hallgatja az önsegítő CD mantráját a liftszerelő.) Van még sok kisebb tanulsága is, mint pl. hogy ne hívjunk talkshowba buddhista szerzetest, meg ne hadonásszunk gumikacsával a vécé fölött. De elsősorban persze a férfiszerep válságáról szól. Azokról a pasikról, akik görcsösen próbálnak ragaszkodni a férfiasság látszatához, és akik a nőket ugyanolyan kétdimenziós (de lehet, hogy csak egy?) lényeknek látják, mint a korábbi macsók. Ugyanakkor ez már az önreflexív Új Férfi, aki megpróbálja megismerni önmagát, elemzi saját férfilétének összetevőit. Elemzi, de nem kérdőjelezi meg. Ezt csak a szerző teszi, meg a rendező, meg jó esetben a néző.

Sok nő és meleg pasi ült a nézőtéren, akik halálosan élvezték a darabot. Remélem, azért néhány heteró pasi is eljött. Nekik lenne csak igazán tanulságos.