***SPOILER***
A magyar nézők gyakran kifogásolják, hogy a legtöbb amerikai és más nyugati sorozatokban "kötelezően" szerepelnek nem-európai szereplők. Mondjuk ezek az országok vannak annyira multikulturálisak, hogy ebben semmi meglepőt nem kell találnunk; nekem inkább az tűnt fel, hogy ezeknél a szereplőknél az eltérő kulturális háttér sokszor maximum színesíti a cselekményt, de jellemzően nem okoz beilleszkedési nehézséget. Üdítő kivételként a Bob szereti Abisholát mellett a Gilmore Girls Kim családját említhetjük (mármint Mrs. Kimet és a lányát, mert apuka ugyan elvileg van a képben, de sose látjuk). Ők jutottak eszembe, amikor ezt a podcastot hallgattam:
https://www.youtube.com/watch?v=nJhKHqDVVjM&ab_channel=Partiz%C3%A1nPodcast
A podcast igyekszik azt hangsúlyozni, hogyan lehet értéket teremteni abból, ha a gyerek több kultúrával találkozik, a Kim család viszont azt mutatja meg, mi van, ha ezt rosszul csináljuk. Mrs. Kim szigorú koreai keresztény életet folytat egy amerikai kisváros kellős közepén, az ételektől a vallási hagyományokon át egészen addig, hogy lánya számára kizárólag koreai férjet tud elképzelni. Lane viszont amerikai iskolába jár és ezáltal olyan, mint az amerikai tinédzserek: szereti a rockzenét, szeretne bulizni, fehér srácokkal járni vagy ne adj'Isten lilára festeni a haját. Ezért gyakorlatilag kettős életet él: a szobájában kialakított magának egy titkos kis zugot, ahol zenét hallgat és telefonál a barátnőjével, és bonyolult koreográfiákat dolgoz ki arra, hogy biztosan ne fusson össze az édesanyjával, amikor a fiújával sétál. Ugyanúgy titkolnia kell énje egy részét, mint az LMBTQ fiataloknak, ha homofób családban nevelkednek, és ez ugyanúgy megnyomorítja, hiszen szereti az édesanyját, mégis kénytelen folyamatosan hazudni neki. Felnőve azzal is szembesülnie kell, hogy édesanyja túl sikeresen nevelte belé a szexualitás bűnös voltát, és ez a párkapcsolatára is kihatással van. Ahogy anyja előtt a rockzenekart, zenésztársai előtt a családi hagyományait kell titkolnia. A szülő(k) nem eléggé rugalmas hozzáállása tehát azt eredményezi, hogy Lane egyik kultúra elvárásainak se tud maradéktalanul megfelelni, és nem véletlenül pörög állandóan: konstans stressz az élete.
Nézőként persze jót derülünk Lane manőverein, de azért érdemes belegondolni, különösen a multikulturális családoknak: saját gyerekük számára ilyen életet szeretnének, vagy inkább hajlandók nyitottan hozzáállni az eltérő kulturális közeghez (legyen az akár az LMBTQ szubkultúra) és hagyni, hogy a gyerek önmaga lehessen?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése