Esti mese az összes lázadó transz lányról

 

Eléggé borítékolható volt, hogy az Esti mesék lázadó lányoknak c. könyv is fólia alá fog kerülni. Hiszen a mai magyar kormány semmit sem akar kevésbé, mint olyan lányokat, akik lázadnak a hagyományos nemi szerepek vagy ne adj' isten a rendszer ellen. De a konkrét indok az volt, hogy a kötetben szerepel egy történet egy transz kislányról. Az orosz kiadásból ezt egyszerűen kihagyták (viszont így fólia nélkül árulható a könyv), a magyar esetben viszont jó ürügy volt arra, hogy az egész könyvet megbélyegezzék és így biztosítsák, hogy a következő generáció lányai szervilisen alávessék magukat a nemi szerepeknek és a kiteljesedést abban éljék meg, hogy minél több gyereket szülnek, miközben ezek oktatását és egészségügyi ellátását sem ők, sem az állam nem tudja biztosítani.

A könyv betiltásával kapcsolatos online vitákban azonban a könyvet amúgy pártolók között is elhangzottak olyan vélemények, hogy a transz témát mégse kellett volna belevenni, hiszen az tök ellentmondásos, gondoljunk csak bele ilyen kérdésekbe, mint a versenysport meg a pubertásblokkolók. Amiben ugye az az érdekes, hogy a könyvbéli mese főszereplője természetesen nem versenysportoló, és pubertásblokkolókat sem szed; tranzíciója kizárólag szociális szinten zajlik, vagyis megkéri környezetét, hogy mostantól lányként kezeljék. Ez pont egy jó illusztráció lenne arra, hogy a jobboldal által keltett morális pánikkal szemben a gyerekek tranzíciója egyáltalán nem feltétlenül jár bármiféle orvosi beavatkozással. Csakhogy ahogyan a kisebbség közszférában megjelenő tagjaitól hajlamosak vagyunk elvárni, hogy a kisebbség általunk fontosnak tartott értékeit és jellemzőit mind maradéktalanul megjelenítsék (erről itt írtam: https://mmreflexiok.blogspot.com/2020/07/ame-panzh-roma-reprezentacio.html), ugyanígy a kisebbséggel kapcsolatos bármely résztémáról automatikusan az emberek eszébe jut minden olyan kérdés, ami a kisebbséget illetően megjelenik a közbeszédben. Feminista élő könyvként sokszor szembesültem azzal, hogy miközben a nők elleni erőszak rendszerszintű voltát magyarázom, az olvasó közbeszól: jó-jó, de mégiscsak túlzás, hogy egy férfit szexistának bélyegezzenek, ha előreenged egy nőt az ajtóban. Az antropológia szakdolgozatomat a leszbikusok nemi önkifejezéséről írtam, ehhez képest az államvizsgán azt a kérdést kaptam, hogy hasonlítsam össze az ókori görög homoszexualitást a modernnel; nem tudok róla, hogy Szapphó Martens-bakancsban és szivárványos kitűzővel rohangált volna, de hát ha homoszexualitás, akkor a témához tartozik. Nyilván nem kizárt persze, hogy a vizsgabizottságnak nem jutott eszébe jobb kérdés, ahogy lehet, hogy olvasóim vagy a transz témában kommentelők is valójában csak kerestek valamit, amivel megindokolhatják alapvetően előítéletes hozzászólásukat. Akinek ciki beismerni, hogy vagy erőszakpárti, vagy az erőszak témájában egyetért egy feministával, gyorsan előkeres egy kellően ellentmondásos témát, amivel démonizálhatja őket. Nyilván rendszerszinten kapcsolódik egymáshoz a nők elleni erőszak és a hétköznapi szexizmusok, ahogy a szociális tranzíció és a pubertásblokkolók kérdése is, de tudnunk kéne külön-külön is kezelni őket anélkül, hogy az egyik téma tárgyalásánál folyamatosan beúszna a másik és elterelné a vitát. A fekete-fehér gondolkodás azért is probléma, mert adott ügyekben támogatókat veszíthetünk el, ha kizárólag totalitásában vagyunk hajlandók egy témát kezelni; egyes transzneműek szerint a drag queenek a közösségük részei, mások elutasítják őket, és mindkét oldal szemében általában véve is transzfób vagy, ha a másik oldallal értesz egyet. Másrészt pont a többségi gondolkodás (a mese esetében a ciszszexizmus) egyik megjelenési formája, hogy a transzok emlegetésekor rögtön előkerül az összes velük kapcsolatos ellentmondásos téma, miközben mondjuk a Csipkerózsikán senki sem kéri számon, hogy miért nem foglalkozik mondjuk a fogamzásgátlással vagy a menstruációs egészséggel (pedig érdekes kérdés, hogy a száz év álom alatt menstruált-e és ha igen, hogy oldotta meg...). A ciszszexizmus (és ide behelyettesíthető persze az ableizmus, a heteroszexizmus meg egy csomó más gondolkodási séma) lebontásában fontos lépés lenne, hogy ne egy masszának tekintsük a kisebbséget, és ne csak tagjait legyünk képesek külön-külön kezelni, hanem a vele kapcsolatos diskurzusokat is.