2023. szeptember 4., hétfő

Senki sem menekülhet, avagy a falábú náci esete

 

Az 1944-es film központi figurája a kisvárosi némettanár Wilhelm Grimm, aki az első világháborúban elveszíti a lábát és megismerkedik a náci eszmékkel. Korábbi menyasszonyát, Marját az első nem zavarja, a második annál inkább, és emiatt végül szakít is a férfival. Grimm azonban egészen a film végéig meggyőződésesen állítja: Marja azért dobta őt, mert nem akar egy nyomorékkal járni.

Pszichológiailag elég hiteles, hogy egy náci gondolkodású ember - akinek a szemében a zsidók állatok, a lengyelek egytől egyig falusi idióták, a nők meg leginkább szexuális tárgyak - másokról is előítéleteket feltételez. Ugyanakkor a falábára való hivatkozás jó ürügy is, hiszen aki emiatt utasít el egy férfit, azt egyszerűen felszínesnek és előítéletesnek bélyegezheti, és nem kell belegondolnia saját személyiségének problémáiba. Ez a módszer bármilyen kisebbség tagjainak jól jöhet. Ismertem olyan transznemű középiskolai tanárt, aki meg volt róla győződve, hogy kirúgása transzfób diszkrimináció volt - pedig autoriter személyisége egyértelműen nem illett ahhoz az alternatív iskolához, ahol tanított, és az általa elmesélt konfliktusok nagy része ebből származott. Míg azonban korábban csak a ténylegesen kisebbségbe tartozó emberek használták (olykor) ezt az eszközt, a mai polarizálódott magyar társadalomban mindenkinek rendelkezésére áll. Gyakran látom, hogy ha egy hithű fideszes a kormánypropagandát szajkózza és valaki rámutat állításai valótlanságára vagy sértő voltára, ő rögtön arra jut: a másik "diszkriminálja" őt, amiért ellentétes politikai táborhoz tartozik. Ez praktikus módja annak, hogy ne kelljen elgondolkoznia saját nézetein, ahogy Wilhelm is elengedi a füle mellett Marja érvelését, hogy lengyelként nem szeretne egy lengyeleket lenéző ember felesége lenni. Ha abból indulunk ki, hogy a másik kizárólag előítéletből cselekszik, megmaradhatunk abban a hitünkben, hogy amúgy tökéletesek vagyunk, csak történetesen kisebbségi csoporthoz tartozunk valamilyen szempontból. Pedig az ostobaság vagy az ellenszenves személyiség a kisebbség és a többség köreiben egyaránt jelen van. Van az a frappáns mondás, hogy attól, mert paranoid vagy, még simán lehet, hogy követnek; attól, mert egy előítéletekkel övezett csoport tagja vagy, még simán lehet, hogy valóban hülyeségeket beszélsz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése