A színdarab utolsó pár mondatában Szép Ernő (mármint az őt játszó Gyabronka József, de a wikipedia képen az eredeti van) önmagát vádolja; úgy érzi, talán mondhatott, tehetett volna valamit, amivel megakadályozhatta volna a náci népirtást. Mondja ezt az az ember, aki maga is viselte a sárga csillagot, munkaszolgálatos volt, és író volta ellenére zsidósága miatt valószínűleg jóval kisebb volt a befolyása és a mozgástere, mint - ahogy ő fogalmaz - "szerencsésebb felekezethez tartozó" kortársainak.
Iványi Gábor alapítványát és az ahhoz tartozó iskolákat annyira kivéreztette a kormány, hogy szó szerint a túlélésért küzdenek. Október 6-án ezért jótékonysági gyűjtést rendeznek egyik iskolájuk fennmaradásáért (ideteszem a linket, hátha valaki ezen a bejegyzésen keresztül értesül róla: https://www.facebook.com/events/590907913062829/?ref=newsfeed). Egy barátom, aki Iványiék egyik iskolájában tanít, ezzel a kommentárral osztotta meg Facebookján ezt az eseményt: "Mint a koldus a templomajtóban... megalázó és kiszolgáltatott." Ő szégyelli magát, amiért kérnie kell, ahogyan Szép Ernő szégyellte magát, amiért "hagyta összetörni a világot." Pedig abban is hasonlítanak, hogy a hátrányos helyzetű gyerekeket segítő tanítóknak és más jó szándékú embereknek jóval kisebb ráhatása van a politikai döntésekre, mint azoknak, akik a parlamentben ülnek. Nincs miért szégyellniük magukat, hiszen sokkal többet tesznek a világ jobbá tételéért, mint egy csomó jómódú és befolyásos ember, akik csak a saját hasznukat keresik és nem törődnek azzal, hogy az ország szép lassan összeomlik körülöttük.
Vannak helyzetek, amikor csak a koldusnak nem kell szégyenkeznie.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése