***SPOILER!***
Az algíri rabbi szuperokos, emberi nyelven beszélő macskájával és barátaival elindul, hogy megkeresse az Új Jeruzsálemet, ahol minden ember (és állat) békében és harmóniában él együtt. Átszelik egész Afrikát, de az Új Jeruzsálemnek csak az ellentétét látják: vallási konfliktusokat, rasszizmust, elutasítást, az állatok megvetését – még abban a városban is, amelyet elég egyértelműen beazonosítanak az általuk keresett helyként. Sőt, éppen ők azok, akik példát mutatnak másoknak: a köztük uralkodó vallási tolerancia legalább néhány nomád törzsfőt elgondolkoztat, a fekete pincérnő pedig az ő felháborodásuk nyomán ébred rá arra, hogy a rasszizmus nem magától értetődő és nem kell azt eltűrnie.
A mai Magyarország nemcsak (időnként) hőmérsékletében emlékeztet a filmbéli Afrikára. Itt is vannak apró kis közösségek (valósak és virtuálisak), amelyekben az egymás iránti elfogadás nemcsak szlogen, hanem valóban megélt gyakorlat. Ezek a közösségek nyitottak az eltérő háttérre és véleményekre, és internetes megosztásaikkal azt remélik, üzenetük eljut kívülállókhoz is. Néha így is van, de sokkal többször fordul elő az ellenkezője: a társadalmi befogadást üzenő posztjaikat támadják vagy széttrollkodják, és ami még rosszabb, néha az ő köreikbe is leszivárog a társadalmi szinten jellemző intolerancia (akárcsak a filmben, amikor a macska és a szamár heves vallási vitát folytatnak). Tagjaik közül sokan a magyar közhangulatban csalódva külföldön remélik megtalálni a valódi befogadó társadalmat – pedig pont ezek a kis közösségek a demokrácia valódi közegei. Az új Jeruzsálem, amit a film szereplői keresnek, nem egy fizikai település, hanem egy mentalitás, amit épp ők testesítenek meg. És ha kellően sokat utazgatnak Afrikában, ez a szokatlan kis csapat – a rabbi és muszlim legjobb barátja, a menekült orosz festő és afrikai menyasszonya, meg a macska és a szamár – mások körében is elterjesztheti a nyitottság és befogadás eszméit.
Errefelé nem látta őket valaki?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése