https://www.youtube.com/watch?v=Q2S5ClQa9hg
Robi beszéde nagyon sokrétű volt és sok témát érintett, többek közt a főpolgármesteri pozícióval járó feladatokat. Itt most egy olyan mondatát szeretném továbbgondolni, amely mintegy érintőlegesen, a témához látszólag alig kapcsolódva bukkant fel. A szeretet természetéről szólva megjegyezte: könnyű olyat szeretni, aki mindig azt csinálja, amit mi szeretnénk. A ki nem mondott folytatás: de az igazi szeretet az, ha tudjuk szeretni a másmilyen embereket is.
Két terület jutott eszembe, amelyeken ezt a gondolatot nagyon igaznak érzem. Az egyik természetesen a párkapcsolat. Amikor beleszeretünk valakibe, hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy tökéletesen összeillünk vele, mindenben harmónia uralkodik közöttünk. Aztán szép lassan rájövünk, hogy az illető más zenéket szeret, más politikai nézeteket vall vagy másképp képzelte el a szombat estét. Van, aki ilyenkor mélységesen csalódik és akár az érzelmei is megváltozhatnak. Van, aki a különbségeket úgy oldja fel, hogy eltávolodik a másiktól: ő továbbra is folytatja saját hobbijait, nézi a saját stílusába illeszkedő filmeket, hallgatja a CD-it, a másik meg vagy alkalmazkodjon hozzá, vagy töltse tőle külön a szabadidejét. Az ilyen párok életében néha elég kevés átfedés marad (volt olyan kapcsolatom, ahol az egyetlen közös program az volt, hogy néha elmentünk vacsorázni). De én azt gondolom, hogy az igazi szeretet kíváncsi a másikra. Legalábbis hajlandó egyszer megnézni/meghallgatni/kipróbálni azt, amit a másik szeret. Még az is lehet, hogy neki is tetszeni fog; ha mégse, még mindig megteheti, hogy olykor-olykor a párja kedvéért elmegy egy olyan programra, ahová magától nem menne. Ez nem feltétlenül áldozat, hiszen aki igazán szeret, annak megéri, hogy a másikat boldognak lássa.
A másik téma, amihez Robi mondata kapcsolható, természetesen az LMBTQ emberek és szüleik viszonya. Amikor azt hallom, hogy valakinek a szexuális orientációját és/vagy nemi identitását a szülei nem fogadják el, nagyon gyakran az derül ki: a szülők dédelgettek egy képet magukban, hogy milyen legyen a gyermekük, és nem tudnak ettől elszakadni. Persze valószínűleg minden szülőnek vannak elképzelései gyereke jövőjét illetően, de érdemes ezeket úgy alakítani, hogy az a gyereknek is megfeleljen. Ha pedig a gyerek bejelenti, hogy ő nem lesz világhírű operaénekesnő, mert történetesen férfitestben szeretne élni, akkor tudniuk kell újratervezni és elengedni az addig elképzelt verziót. A leghatásosabb persze az, ha a gyerek igényeit veszik figyelembe és vele együtt alkotják meg a jövőképet, ehhez azonban demokratikusabb nevelés szükséges, amelyben nem a felnőttek erőltetnek rá dolgokat a gyerekekre. Ez nemcsak az LMBTQ fiataloknak lenne segítség, hiszen más okból is okozhat csalódást egy fiatal a szüleinek: nem olyan pályát választ, nem úgy alakítja a magánéletét, nem azt a vallást vagy politikai irányzatot követi, mint amit azok elképzeltek számára. Az ilyen fiatalokban sokkal több a közös az LMBTQ emberekkel, mint gondolnák. És a lecke a szülők felé mindegyik esetben ugyanaz: ha képesek elfogadni a különbözőséget, azzal nemcsak megtarthatnak egy számukra fontos emberi kapcsolatot, hanem kinyílhat előttük a világ és olyan tapasztalatokra is szert tehetnek, mint a saját kis világukba bezárt emberek sohasem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése