A fehér grófnő

A több évszázados elzártság után a 30-as évekre Kína már beengedte az idegeneket. Shanghaj orosz emigránsok, francia negyed, amerikai dzsesszbárok forgatagává vált, ahol a mulatókban hol egy Harlekinnek öltözött bohóc énekel oroszul, hol egy kínai énekesnő amerikai dzsesszt angolul. Todd Jackson bárjában megvalósítja azt, amit diplomataként a világban nem sikerült neki: különböző és olykor ellenséges nemzetek békés egymás mellett élését.

Persze aki ismeri Kína történelmét, az sejti, hogy az idill nem marad fenn örökre. A sokszínűség üldözése azonban mindig a politika felől érkezik, sosem maguktól az emberektől. Sőt, az átlagemberek fel is lépnek ellene: emlékezzünk csak A vörös hegedű című film azon epizódjára, amelyben a kínai hős a kulturális forradalom durva megtorlásai ellenére tovább rejtegeti a hangszert,amely számára az európai kultúrához való kapcsolódást jelképezi. A multikulturalitás akkor sem irtható ki, ha magukat a külföldieket eltávolítjuk (ami,tekintve a „külföldi” fogalom bizonytalan voltát, önmagában sem egyszerű). Azt gondolom, az emberek természettől nyitottak és kíváncsiak, és ha nem mételyezi meg őket valamely korlátozó politikai nézet, akkor mindig is érdeklődni fognak más népek, más kultúrák iránt. A multikulturalizmus megszüntetése mint politikai cél tehát nemcsak káros, hiszen elszegényíti és értékes elemektől fosztja meg a kultúrát, hanem megvalósítathatatlan is.