„Úgy képzelem, hogy az emberek valamikor sokkal több érintéssel élhettek, mint manapság, amikor jobbára már csak tárgyakhoz nyúlunk, de a másikat megérinteni csak akkor juthat eszünkbe, ha az gyerek, ápolnivaló öreg – vagy a szerelmesünk. Egyetlen társas kivétel a tánc.” Így ír Jadviga a táncról, és párhuzamba állítja a strandolással: fürdőruhában az ember mutogathatja a testét, amit máskülönben ruhák alá kell rejtenie.
A csaknem 80 év alatt persze változott a világ: ma már az utcai ruhák sem rejtenek sokkal többet, mint egy átlagos fürdőruha. Az érintés azonban még mindig tabu, különösen magyar közegben. Az amerikaiaknál vagy svédeknél legalább az ölelés belefér, nálunk nem; tegnap a buszmegállóban két férfi barátilag megölelte egymást, mire a buszon ülők a bajszuk alatt lebuzizták őket. Sőt még a tánc is átalakult: a modern táncokat külön-külön járják, lehetőleg egyáltalán nem érve egymáshoz. Mindent a szemnek, semmit a kéznek.
Akik sosem táncoltak társastáncot, talán nem is értik Jadviga sorait, aki szenvedélyes erotikus élményként írja le a táncot ebben a jelenetben. Talán nevetségesnek is tartják, hogy emberek megszabott lépéskombinációkat táncoljanak ódivatúnak számító zenékre. Számomra viszont, akárcsak Jadviga számára, a tánc az érintés élménye és az egymásra hangolódásé. Akárcsak ő, én is megéltem azt, hogy a tánc eljuttathat a szerelemhez. És minden alkalom különlegessé válik, amikor a szerelmemmel táncolok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése