***SPOILER***
A filmbéli pár tagjai fokozatosan engedik be egymást saját, itt szó szerinti értelemben vett legbelsőbb szobáikba: az agorafóbiás lány végül beengedi Virgilt a rejtett ajtó mögé, ahová a külvilág elől menekül, Virgil pedig viszonzásképp őt abba a helyiségbe, ahol legnagyobb kincseit: az évek alatt felhalmozott női portrék felbecsülhetetlen értékű gyűjteményét tartja. Mintha azt sugallná a film, hogy ezzel a gesztussal kerülnek igazán közel egymáshoz – egészen addig, míg egyikük el nem árulja a belé fektetett bizalmat.
Veszélyes-e hát beengedni a másikat legbelső szobánkba? Olyan értelemben mindenképpen, hogy sebezhetővé válunk a másik előtt. De nem biztos, hogy ez az egyetlen ok, ami miatt Virgil helyében nem biztos, hogy beengedtem volna Claire-t a titkos szobába. A festmények ugyebár éppen arra szolgáltak, hogy pótolják azt a hiányt, amit Virgil párkapcsolatra való képtelensége okozott. Egy hús-vér partner megjelenésével a képek funkciójukat veszíthették volna: szép és értékes tárgyakká, esetleg hasznos befektetésekké válhattak volna. Ez esetben pedig nem lett volna jelentősége, hogy Virgil megmutatja-e őket Claire-nek. Nem biztos, hogy egy párkapcsolatban abszolút mindent fel kell tárnunk magunkról a másiknak. Olyan múltbéli vagy akár jelenbéli dolgokról, amelyek a párkapcsolat kezdetével jelentőségüket vesztik, beszélhetünk, de nem feltétlenül szükséges. Ez nem a bizalom hiányáról szól, hanem annak az elismeréséről, hogy soha nem ismerhetünk meg egy másik embert 100%-ban. De ez valamilyen szinten jó is, hiszen egy valódi emberi kapcsolat fenntartásának mindig a másik felfedezése az alapja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése