2012. november 11., vasárnap

A földműves álma

***SPOILER***
Knut 50 éves korára tudta meg, hogy furcsa problémájának neve is van (transzszexualitás) és megoldható (nemváltó műtét útján). Az orvos azonban, akitől segítséget kérne, nem támogatja a hormonkezelést és a műtétet, mert szerinte Knut egészségi állapota ezt nem engedi meg. Knut felháborodottan sétál ki a rendelőből azzal, hogy „heteroszexuális kezelést” kapott, és ragaszkodik egy „hermafrodita” orvoshoz (ilyet viszont a svéd tanyavilágban nincs túl sok esélye találni).

Felmerül az önrendelkezés jogának kérdése. Miért nem mindegy az orvosnak, hogy Knut nemet vált-e vagy sem? Lehet, hogy ebből valóban egészségügyi problémái származnak (bár pusztán életkoránál fogva nem kellene; ismerek olyan, aki 50 fölött váltott nemet), de ha ő ezt tudja és bevállalja azért, hogy nőként halhasson meg, mi joga van az államnak és az egészségügynek visszatartani őt ettől? Mindannyian tudjuk, hogy az élet bizonyos döntései kockázatokkal járnak: hogy csak a legszimplábbat mondjuk, a legegészségesebb nő terhességéből is fakadhatnak olyan komplikációk, amelyek életre szóló egészségügyi problémákhoz vezetnek. Mégse látni olyan plakátokat – a hullákkal díszített cigisdobozok mintájára – hogy „a terhesség súlyosan veszélyezteti az ön és leendő gyermeke egészségét”, és az orvosok általában csak akkor beszélik le a nőket a szülésről, ha a leendő gyermek károsodna, sőt jellemzően nem sorolják fel nekik a terhesség összes lehetséges komplikációját.

Mindez ugyanis nem arról szól, hogy megfelelő tájékoztatás után az egyén szabadon dönthessen saját életéről, hanem arról, mi az érdeke az államnak. Az mindenképpen, hogy több gyerek szülessen, de (visszatérve Knut történetére) az is, hogy minél kevesebbet kelljen egészségügyi ellátásra költenie. Ezért nem szokták az államok támogatni azokat a helyzeteket, amikor – egy transznemű ismerősöm szavaival élve – „egy egészséges testet megbetegítenek”, vagyis műtéteket és hormonkezelést hajtanak végre egy olyan emberen, aki testileg elfogadhatóan működik ezek nélkül is. Nem véletlen, hogy a nemváltás TB-finanszírozására irányuló kampányok fő érve: ha valaki nem élhet az általa választott nemű testben, az depresszióhoz és egyéb lelki betegségekhez vezethet, és hosszú pszichiátriai kezelést igényel. Az állam (mármint az az állam, ami foglalkozik a pszichiátriai betegségekkel, tehát nem a miénk) erre – remélhetőleg – kikalkulálja, hogy egy darab nemváltó műtét kevesebbe kerül neki, mint egy ember élethosszig tartó pszichiátriai kezelése, és gyorsan változtat a szabályozáson.

Szóval lehetnek szép ideáink az emberi jogokról, de ezek egy modern (posztmodern?) államban csak akkor érvényesülhetnek, ha anyagi hasznot is hajtanak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése