Janus

***SPOILER***

A már Budapesten élő, erdélyi származású pszichiátert felkeresi régi kollégája, Zsuzsa, és segítséget kér. Zsuzsa családja aktív ellenálló volt a Ceaucescu-korszakban, és a történések azt bizonyították, hogy valaki jelentett róluk a Securitate-nak. Zsuzsa rájött, hogy ez az ő férje volt, akitől azután el is vált. Csakhogy a férj, Gábor, az a fajta ember volt, aki mindenkit meghódít: intelligens, tehetséges, jó társalgó, jó barát. Ezért senki sem hisz Zsuzsának, beleértve a pszichiáter barátot, aki megállapítja, hogy Zsuzsának üldözési mániája van és antidepresszánsokat ír fel neki. Csak egy kihallgatott beszélgetés győzi meg arról, hogy a nő igazat mondott.

Zsuzsa kálváriája nagyon hasonlatos a családon belüli erőszak áldozatainak tapasztalataihoz. Hiszen a bántalmazónak is Janus-arca van: másokhoz annyira kedves, hogy senki se tudja elképzelni agresszív állatként. Ráadásul módszeresen rontja is az áldozat hitelét másoknál, akárcsak Gábor, aki apró trükkökkel próbál meggyőzni mindenkit - Zsuzsát is beleértve - arról, hogy Zsuzsának tévképzetei vannak. A bántalmazottaknak nemcsak nem hisznek, hanem gyakran kétségbe vonják szellemi épségüket, ami még inkább megnehezíti számukra a kapcsolatból való kilépést vagy a rendőrségtől való segítségkérést.

Azt gondolom, egy másik rendszerben a filmbéli Gábor bántalmazó lett volna. A 80-as évek Romániájában azonban nem volt erre szükség, hiszen maga a rendszer nyújtott számára eszközt ahhoz, hogy ellenőrzés alatt tartsa a családját. Ráadásul ezt sokkal könnyebben titokban tarthatta, és sokkal több embert tönkre tudott tenni általa.

Ármány és szerelem anno 1951

***SPOILER***
Tibor halálosan szerelmes feleségébe, az ünnepelt művésznőbe, Bajor Gizibe. Ezért minden rossztól meg akarja védeni. A körülöttük dúló terrortól; attól, hogy útlevelet kértek (de nem kaptak) Angliába; attól, hogy beidézték őket az Andrássy út 60-ba; sőt, attól is, hogy Gizi halálos beteg, és a kálciumnak álcázott napi injekciók állapotának szinten tartására hivatottak. Ez a féltés (és persze mellette a féltékenység) odáig fajul, hogy mikor szembesítenie kellene Gizit a valósággal, inkább halálos adag morfiumot ad be neki, majd utána saját magának.

A féltékenység, illetve a "csak az enyém legyél" típusú kívánság jól ismert jellemzői a birtokló személyiségnek. Mészáros Márta filmje azonban megmutatja: az is a másik birtoklása és egyben korlátozása, ha "a saját érdekében" eltitkoljuk előle a valóságot. Ami persze irreális próbálkozás: Gizi nagyon is látja, mi folyik az országban, próbál is segíteni a bajba jutott ismerősöknek, sőt saját jól felfogott érdekében lefekszik a színházi párttitkárral. Tibor attól tart, felesége összeroppanna, ha értesülne saját betegségéről vagy a londoni út tervéről, illetve kudarcba fulladásáról. Irén, az orvosnő, aki nem-birtokló szerelemmel szereti Gizit, meg van győződve ennek az ellenkezőjéről. "Gizi kibírta volna"-állítja az utolsó képsorokon. Így mond rekviemet két emberért, akiknek értelmetlenül kellett meghalnia csak azért, mert az egyik képtelen volt egyenrangú felnőttnek tekinteni a másikat.