A Momo szürke emberei autóval járnak

 

Talán emlékszünk még Michael Ende meseregényére, amelyben Momo és barátai idilli életét fenekestül felforgatja a szürke emberek megjelenése. Ezek ráveszik a város lakóit, hogy spóroljanak az idővel, így azok teljes energiájukat a munkába fektetik, igyekeznek minél hatékonyabbak lenni, és nem marad többé idejük a gyerekeikkel játszani, történeteket hallgatni, baráti kapcsolatokat erősíteni. Az viszont nem derül ki, tulajdonképpen mire lehetne/kellene használni az ilyenformán megspórolt időt.

Ami a regény megjelenése idején, 1973-ban már probléma volt, azóta még inkább azzá vált. Valószínűleg nem vagyok egyedül azzal a tapasztalattal, hogy a munkánál egyre inkább a gyorsaság és nem a minőség a fontos, mindig minden tegnapra kell. Majd persze, miután leadtam a munkát, fél napba telik, míg visszajeleznek, hogy XY formátum nem jött át, és légyszi ellenőrizzem még egyszer. Ennyi erővel eltolhatták volna a határidőmet fél nappal, és akkor talán nem rohanok annyira, hogy nem veszem észre az elcsúszott formátumot. Az emberek még a szabadidejükben is rohannak; klasszikus az a mém, amelyben valaki tiszta ideg, mert késik a busz és nem fog időben odaérni a meditációs órájára.

Az autóhasználat ennek a rohanásnak egy központi eleme. Persze ennek más indítékai is vannak: olyan országokban és régiókban, ahol az általános szegénység miatt az autó nemrég még luxusnak számított, státusszimbólum funkciót is betölt. Jellemző, hogy a „nincs autóm” bejelentés Tenerifén sajnálkozást vált ki, hogy milyen szegény lehetek, míg mondjuk Bécsben megdicsérnek, amiért így védem a környezetet. Az állandó autózás azonban nemcsak környezetvédelmi szempontból problémás. Hatalmas dugókat okoz – nemcsak Tenerifén, hanem a budai elit iskolák környékén is – , hogy a szülők reggel autóval viszik a gyereküket iskolába, pedig sok helyen nemcsak tömegközlekedés, hanem iskolabusz is rendelkezésre áll. Akik azzal érvelnek, hogy egy csomószor késik a busz és a gyerek elkésik az óráról, nem gondolnak bele, hogy pont a sok autó miatt nem pontos a tömegközlekedés (megjegyzem, ha az iskolabusz késik ilyen módon, akkor nyilván nem vonják felelősségre a gyereket, ahogy a légitársaság is köteles áttenni egy másik gépre, ha az ő késésük miatt nem éred el a csatlakozást). Ráadásul azok az emberek (gyerekek), akik mindig mindenhova autóval mennek (viszik őket), elfelejtenek (vagy meg se tanulnak) alkalmazkodni másokhoz. Ők azok, akik baromi hangosan telefonálnak vagy videóznak a buszon, ha mégis azzal kell menniük, mert nem szokták meg, hogy tekintettel kell lenniük másokra, és kivágják a hisztit, ha várniuk kell valakire. Többeket ismerek, akik még saját családtagjaikhoz sem hajlandók alkalmazkodni, és a család négy tagja reggel négy külön autóval indul el munkába, illetve egyetemre, akár ketten ugyanabba a városba, de félóra különbséggel.

Igaz, autóval rendszerint (nem mindig) gyorsabban eljutunk helyekre. De valóban időt spórolunk vele? A tömegközlekedésen idegenekkel vagy rendszeres útitársakkal folytatott beszélgetések, zenehallgatás (ideális esetben headszettel), tájban való gyönyörködés nem elvesztegetett idő; örömteli dolgokkal tudjuk tölteni az utazást ahelyett, hogy egyedül vicsorognánk a volán mögött a dugóban.