A beszélgetés ott csúszott el, ahol az ilyenek mindig szoktak. A jelenlevő férfiak egy része felháborodva tiltakozott az ellen a feltételezés ellen, hogy a rendszer őket előnyben részesíti a nőkkel szemben, és folyamatosan megkérdőjelezték a felvetett problémákat. A beszélgetés vezetői pedig, eltérve a lelki egészség témájától, nem győzték hangsúlyozni, hogy itt a társadalmi berögződésekről beszélnek és nem a jelenlevő férfiakról, akik minden bizonnyal kivételek – bár azok közülük, akik megszólaltak, gyakran elbagatellizálták a nők által felvetett problémákat vagy a téma szakértőiként villogtak és természetesnek vették, hogy ők döntik el, miről legyen szó, márpedig ezek mind klasszikus jellemzői a férfiak és nők közötti kommunikációnak.
A párommal hazamenet azon vitatkoztunk, mivel lehetett volna jobban meggyőzni a férfi hallgatóságot. Szerinte statisztikákat kellett volna felmutatni, mert a számok nem megkérdőjelezhetőek. Én mondjuk megkérdőjelezném ezt, lévén a statisztikákat is emberek készítik és a válaszok nagyon függnek a feltett kérdés jellegétől (klasszikus példa: kiknek a kétharmada szavazott a FIDESZ-re?). Ezenkívül a hetvenes évek óta számos statisztika készült a nők és férfiak közötti különbségekről fizetés, házimunkával töltött idő stb. területén; ha csak a tárgyi tudásunkon múlna, már régen széles körben elfogadott lenne az a tény, hogy a nemek nem egyenlőek. Én továbbra is azt gondolom, hogy a személyes élmény sokkal inkább tudatosítani tudja valakiben, milyen hátrányos helyzetben lenni. A közönségből egy nő elmondta: akkor kezdett tudatában lenni a saját faji privilégiumainak, amikor elkezdett az interneten feketék rasszizmussal kapcsolatos élményeiről olvasni; először felháborodva tiltakozott, hogy de hát ő sose viselkedik így, aztán rájött, hogy nem erről van szó, és megtanult odafigyelni arra, amit a fórumozók írtak, még ha ez saját maga számára kényelmetlen volt is. Nyilván minderre a férfiaknak is lehetősége nyílik például egy ilyen beszélgetésen, ahol több nő is sajátélményeket hozott be. Ehhez azonban az empátia egy bizonyos szintje szükséges. A beszélgetésen felhozott néhány példa alapján fogalmazódott meg bennem az ötlet: ha egy férfi tényleg nem érti, milyen hátrányok érik a nőket, próbáljon meg az ő bőrükben lenni – például vállalja át a házimunka vagy gyereknevelés azon részét, amit eddig a párja végzett, vagy csináljon egy kamu facebook profilt női néven, töltse föl profilképnek egy felöltözött, átlagosan jó alakú, fiatal nő fotóját és nézze meg, milyen reakciókat kap. (Sok meleg férfi és transznő ismerősöm akkor lett feminista, amikor először ment le egy melegbárba illetve női ruhában az utcára és megtapasztalta, hogy őt is szexuális tárgynak tekintik, de ezeket a módszereket csak nagyon bevállalós pasiknak ajánlanám.) Nem állítom, hogy az vezetne a rendszerszintű változáshoz, ha minden egyes férfi megcsinálná ezt, mert akkor igen sokáig kéne várnunk a patriarchális társadalom megszűnésére. De annyit talán elérnénk vele, hogy azok a férfiak, akikben amúgy van valamilyen mértékű nyitottság, megértenék a probléma lényegét és nem mellesleg nem trollkodnák szét a feminista tárgyú beszélgetéseket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése